Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. január 26., kedd

Folytatás...

(A korábbbi, jan. 19.-i bejegyzés folytatása......amit lejjebb találsz meg)

Megpróbálom röviden összefoglalni a borzalmas diagnózist követő időszakot, ami kb. 4-5 évet ölel fel.
1. fázis: Pár napra teljesen kiborultam......
2. fázis: Teljes közöny. Azt hiszem ezt hívják a fej homokba dugásának. Egyáltalán nem vettem tudomást a történtekről, mintha nem is jártunk volna orvosnál.....(mivel tüneteim nem voltak könnyen ment...)Belül azért megdolgozott a dolog rendesen, mert Sanyi szerint néha rajta vezettem le, az egyébként szerintem nem létező feszültségemet a történtek miatt.... :-)
3. fázis: kb. fél év elteltével, miután esedékes volt a következő vizsgálat, kénytelen voltam ismét foglalkozni a dologgal. Pláne, hogy a doki közölte, hogy - várható módon - a miómák kissé növekedtek.
Hát akkor kezdjünk el utánanézni, hogy mit is lehetne tenni....
Család kutatott természetgyógyászati megoldások után.....néhányat később ki is próbáltam.
A dokinak is támadt egy ötlete. Elküldött egy sebész ismerőséhez véleményért.
A vélemény: Tuti nem eshetek így teherbe, mert nem képes megtapadni a magzat. Műtét pedig nem igen jöhet szóba mivel annyi a mióma......és most szó szerint idézek..."ha a többségét sikerülne kivágni, nem maradna méhem"
4. fázis: Na jó akkor, következhet, hogy nem állunk megy egy-két orvos véleményénél. Jöhetnek a további szaktekintélyek.....
Jó néhány teljesen azonos szakvélemény után elkezdtünk beszélgetni az örökbefogadás lehetőségéről, vagy a gyermektelen létről. Az előbbitől kicsit tartottunk, az utóbbi már elfogadhatóbbnak tűnt. Sanyit idézem "legalább lesz pénzünk és időnk bazi nagyokat túrázni". (nagyon édes volt ahogy tartotta bennem a lelket...)
A legtöbb ember úgy működik, hogy a saját lelke megnyugtatása végett tudat alatt igyekszik elnyomni az "igazoltan" elérhetetlen vágyait. Ez egyfajta menekülés...és ismerjük el, ki kínozná magát éveken át......úgyhogy....
5. fázis: Megpróbáltuk elfogadni a tényt!
Éltük az életünket, szórakoztunk, túráztunk, lakást cseréltünk.(ha akkor tudtam volna amit most, talán nem ilyenre és nem ide...)
Persze időnként fel-fel bukkant a látómezőnkben néhány újabb szaktekintély. Természetesen el is mentünk hozzájuk.....hátha.
A vélemények mit sem változtak. Sőőőőt. A miómák növögettek és idővel már egyre kellemetlenebb tüneteket is produkáltak.
6. fázis: Nincs mese foglalkozni kellett a mióma üggyel, mivel már problémát okozott a mindennapokban. Ismét kaptam egy elérhetőséget egy újabb "szaktekintélyhez".
Újabb hideg zuhany!
Vélemény: " Kislány, magának nem hogy gyereke nem lehet, de az egész méhét azonnal ki kell venni, mivel rákos elváltozásokat látok a méhszájon. Várjuk meg a szűrés eredményét, 3 hét, addig is Karácsonyozzanak nyugodtan (ha-ha-ha...jó vicc...ezt komolyan gondolja?) és januárban megejtjük a műtétet." (no comment)
7. fázis: A család képtelen volt elfogadni. Drága unokahúgom és férje, akiknek azóta is nagyon hálás vagyok, felkutattak egy régi családi ismerősnek az ismerősét, mondván, ha Ő nem akkor senki....
Mi már nem reménykedtünk.......de azért bejelentkeztem a rendelésre.
8. fázis: Január legelején fogadott is a "Tanár Úr", aki rendkívül szimpatikus volt.
Mivel az előző szűrés eredménye (a karácsony előtti) még nem készült el, így Ő is csinált egy rákszűrést.(eredmény 2 hét múlva)
Viszont már "ránézésre" állította, hogy úgy véli semmi rosszindulatú elváltozás nincsen és a miómákkal is abszolút fel tudja venni a harcot. (mondanom sem, kell, hogy kissé hitetlenül hallgattam...)Azért szeretné, ha elmennénk Győrbe egy barátjához, aki szintén vessen egy pillantást a méhszájamra...)
Meg sem várva a szűrés eredményét még aznap előjegyzett februárra egy laporoszkópiás műtétre, mely során eltávolít annyi miómát amennyit lehetséges és "egy évre rá már jöhetnek is sorban az utódok". Képzelhetitek, hogy menyire váratlanul értek szavai...mámorosan mentem ki a váróba, ahol Sanyi várt. Egyenlőre nem mertünk nagyon örvendezni.............kissé szkeptikussá váltunk addigra....
A Tanár Úrral való találkozást követően szinte egyszerre kaptam meg a két rákszűrés eredményét. Láss csodát... mindkettő rendben volt. Kíváncsiságból felhívtam azt a dokit aki legszívesebben azonnal kioperálta volna a méhem és rákérdeztem, hogy ennek fényében mi a teendő.
Válasz: " Igen a szűrés valóban nem ad okot komoly aggodalomra, de azért visszavárom, mert mindenképp kell ejteni egy bizonyos beavatkozást a méhszájon"......és természetesen maga a méh sem sokáig maradhat bennem, mivel a miómák egyre több problémát okoznak. (az volt az érzésem, hogy mindegy mit, csak operálhasson...)
Hát nem mentem vissza..........
9. fázis Tanár Úr februárban megműtött. Sikeresnek titulálta, annak ellenére, hogy 2 kisebb göböt nem tudott eltávolítani, mert túlzott rizikóval járt volna. Azonban véleménye szerint ezek már nem fognak gondot okozni.....és akkor egy év múlva hajráááááá.....
Elmúlt a felépülési időszak és mi kezdtük elhinni, hogy valóban újra van remény...
Természetesen nem volt türelmünk kivárni az 1 évet.
9 hónapra rá 2008 decemberében elkezdtünk próbálkozni. Gondoltam, hogy a Jó Isten vigyáz rám és ha még nem gyógyultak be teljesen a hegek a méhemben akkor úgysem esem teherbe, ha meg igen akkor jó lenne minél előbb.... Eltelt pár hónap és semmi. Kezdtem megint kétségbeesni. Hiába mondta nekem bárki, hogy mások évekig próbálkoznak és még a teljesen egészségeseknek sem jön össze egyből. Vigasztalhatatlan voltam. Azon vettem észre magam, hogy kezdek átesni a ló másik oldalára. Egyfolytában számolgatok , kerülöm a túlzott fizikai megerőltetést, megszállottan figyelem a peteérés jeleit........egyszóval görcsöltem.
Aztán nyár elejére átestem a holtponton.
Megbeszéltem magammal, hogy a baba jön amikor jönni akar, ha egyáltalán akar.
Lekötötte a figyelmemet a nyaralás szervezése. Ezúttal a Zemplént céloztuk meg.
Amolyan négykézlábas, nyelvlógatós túrákat csináltunk. Este pihi forróvizes jakuzziban, bowlingozás, vörösbor, stb. (ezek mind nehezíthetik a teherbeesés esélyeit..az Okosok szerint)
Eltelt a szabadság és újból kezdődtek a munkás hétköznapok.
Pár nap múlva éreztem, hogy valami más mint korábban a havi baj előtti napokban. Vártam....Sanyinak nem szóltam semmit....igen lassan teltek a napok. Mikor már 2 napja nem jött meg az a bizonyos..., nem bírtam tovább és megosztottam Sanyival a gyanúmat. Elszaladtunk terhességi tesztért.
POZITÍV LETT! Még akkor sem mertük elhinni, ezért másnap vettünk még egyet, egy másfajtát. AZ IS POZITÍV LETT!
Azonnal felhívtam anyukámat és az unokahúgomat, hogy idézem: "pozitív lett a terhességi tesztem". Kinga rettenetesen örült a hírnek és tapasztalt anyuka lévén azonnal ellátott tanácsokkal. Anyukám, akit szerintem váratlanul ért a bejelentés, visszakérdezett " és akkor ez most mit jelent ???"
"Hát bizony azt, hogy terhes vagyok!!!!" :-)
Még hetekig nem mondtuk el senki másnak. Igyekeztünk betartani azt a bizonyos 3 hónapot...szinte egymás között sem mertünk beszélgetni róla...csak vártunk. Aztán mire a magzat szépen beágyazódott MI is elhittük, felfogtuk, hogy szülők leszünk.

Mostanra már a 8.-ik hónapban vagyunk. Szinte probléma mentesen teltek a hónapok annak ellenére, hogy a gerincem és a megmaradt pici miómák miatt veszélyeztetett terhesnek nyilvánított a doki.
Köszönöm a Jó Istennek és kérem Őt, hogy a hátra lévő időben is (és még soká..) vigyázzon ránk és adjon erőt majd a kellő pillanatban. Szintén köszönöm Neki, hogy Sanyit adta mellém, aki a legnehezebb időkben sem hagyott soha magamra és mindig azt sugallta felém, hogy így vagy úgy de közös az utunk. (a pasik többsége talán már lelépett volna....) :-) ....szerencsére Ő nem olyan mint a legtöbb... :-)

2010. január 19., kedd

Vissza a múltba egy kicsit......


Pici csodánkat, Blankát 2010 márciusának közepére várjuk. Hogy miért nevezem (talán mások szerint közhelyesen) csodának? Nos az előzmények fényében szerintem nagyon is érthető.
7 évvel ezelőtt ismerkedtem meg az apukájával. Szerelem volt első látásra....de ez talán nem ide tartozik. Néhány hónap elteltével egyértelmű volt mindkettőnknek, hogy csakis közösen képzeljük el a további életünket. Porontyot még ugyan nem tervezgettünk, de benne volt a levegőben, hogy jöhet, amint van közös lakásunk.
Nekem sajnos már fiatal koromtól sok nőgyógyászati problémám volt, elsősorban "ártalmatlan" de igen kellemetlen tünetekkel járó fertőzések. Aztán, úgy 24 évesen, túlzott megerőltetésnek és egy kerékpáros esésnek köszönhetően megcsúszott az L5-ös gerinccsigolyám......ami több éves gyógykezelést vont maga után.
A gyerekvállalásra egyik probléma sem jelentett komolyabb veszélyt. A nőgyógyász szerint "a gyógyszertárak jól élnek belőlem....a sok kenőcs,kúp,stb.miatt....de amúgy minden teljesen OK. A gerincprobléma már vetett egy kis árnyékot a terhességre...de mindössze annyit, hogy a doki szerint nagyrészt fekve kell majd kihordanom a babát és persze a derekam mindenképp fájni fog.
Tehát......gondoltuk.....nincs nagy gond.......csak néhány nehezítő körülmény.....
Mígnem, otthagyva addig alaposnak hitt nőgyógyászomat, akinek már nem volt több ötlete hogyan kerekedjünk felül az állandóan visszatérő candida fertőzésemen, elkerültem egy ismerősünk által rendkívül jónak tartott dokibácsihoz.
És akkor ért a hideg zuhany!
Első találkozásunkkor teljes nyugalommal kérdezte - vizsgálat közben - , hogy ugye tudok a méhemben lévő meglehetősen sok kisebb-nagyobb göbről.
Micsoda??? Hááááát nem!!! Miféle göbök??? 1 hónapja jártam ultrahangon, nálam a lelet, miszerint belül minden rendben! (a doki válasza: vagy az orvosom volt hülye, vagy aki az ultrahang gép előtt ült.........vagy, esetleg a gép sem volt az igazi) (no comment!)
Azonnal kért a kolléganőjétől ott helyben egy ultrahangot. Életem talán egyik legrosszabb pillanatai voltak. A "drága" kolléganő kíméletlenül és ridegen közölte az ultrahang eredményét, miszerint Nekem sosem lehet gyerekem, majd hozzátette, - mintha gyerekkereskedelemben érdekelt lett volna -, hogy ha a párom megértő akkor talán kezdjünk el gondolkodni az örökbefogadáson Ő tud segíteni. Könnybe lábadt a szemem, alig értettem amit mond és arra gondoltam, hogy Sanyinak hogyan mondom ezt el.....szegénykém nyugtalan lett amikor látta, hogy a doki átkísér az ultrahangra, mintha megérzett volna valamit.
A "drága" kolléganő, látva lelkiállapotomat, megértése jeleként megveregette a vállam, majd annyit mondott "na ne picsogjon" !?!?! Ezt a mondatot azóta sem tudom elfelejteni...... grrrrrrrr
Kálváriánk a miómákkal ekkor kezdődött és igazából még ma sem ért véget, bár mostanra elenyésző problémává zsugorodott.
Folyt. köv.
(Tudom, hogy hosszúra nyúlik mondandóm, de talán történetünkkel erőt adok másoknak, hogy ne adják fel túl hamar álmaikat....még ha szakemberek egyöntetű véleménye szerint elérhetetlen is.)