Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. augusztus 26., csütörtök

Még pár nap és féléves nagylány lesz.....

Milyen érdekes dolog az idő.....
Amikor piciként hasfájós volt és égész délután keservesen sírt...(sokszor Én is vele sírtam)...akkor iszonyatosan távolinak tűnt a 12. hét, amikorra a legtöbb baba kinövi ezt az időszakot. Vagy amikor annyit kínlódtunk a szopival, mert erőtlen volt, ötpercenként belealudt, pihent, majd újból nekilendült. Órákat ültünk a fotelben, szinte mindenem elzsibbadt, a hátam fájt és közben számolgattam, hogy hány hét kell vajon még, hogy elérjük a 6 kilót, mert hogy azzal biztattak, akkor már több ereje lesz....
És eljött ez az idő is....sőt néha már a homályba vész a kezdeti nehéz időszak....
Mostanra már 7 kiló környékén járunk. A hasfájásnak már nyoma sincs. Talán még néha a pukizással vannak kisebb problémák. Viszont a fogzás megkezdődött...és ahogy elnézem...nem leszünk oly szerencsések, hogy észrevétlen bújnának elő azok a fránya fogacskák.
A szopizást tökélyre fejlesztettük. Olyannyira, hogy sikerült átlendülni a ló másik oldalára. Pár hete kizárólag csak cicin alszik el. Pedig büszke voltam, hogy kb. a 4. és 5. hónapban gyönyörűen, önállóan elaludt délelőttönként és az esti lefekvéskor. Gyanítom, hogy a fogzás és a mozgásfejlődés miatt nem tud elnyugodni a kiságyban. Eleinte kétségbeesetten próbálkoztam az "önálló elalvás"-ra neveléssel. Betettem a kiságyba, ha sírt cumit adtam, ha nagyon sírt felvettem, majd vissza......de általában 1 , 1,5 óra kínlódás után feladtam és cicin altattam el. Pár napig bírtam csak ezt a "kínzást"......és miután Kinga megnyugtatott, hogy "majd ha még 6 évesen is cicin alszik el, akkor majd beszélgetünk, hogy mit rontottam el"....már nem kínzom, hanem amint látom, hogy nem sok esély van a gyors önálló elalvásra, bevetem a szopizást. Háááát, néha még így sem sikerül....olyankor biztosan nem találtam el jól a megfelelő időpontot.
Éjszaka viszont rögtön cicire kerül. Tudományosan ezt azzal magyaráznám, hogy amíg még félálomban van, addig tudom nagy eséllyel könnyen visszaaltatni, bízva benne, hogy én is visszaalszom (sajna ez mostanában valamiért nagyon nem megy nekem).....a nem tudományos magyarázat pedig, hogy semmiért sem adnám ezeket az összebújós pillanatokat. Ilyenkor a sötétben a kis kezével az arcomnál matat, mintha kiakarná tapintani, hogy valóban a Mami az és nem a szakállas Apu. Szereti ha ilyenkor puszilgatom a tenyerét, bekapom az ujjacskáit, Ő közben buzgón szopizik......és szépen lassan visszaszenderedik.
Kb. 2 hete már délben kap egyebet is a szopi mellé: alma, répa, krumpli, őszibarack, paradicsom, cukkini...stb. Eddig egyedül a répával voltak problémák. Ízlett ugyan, de valamiért még este is visszakéredzkedett. Egyből megbarátkozott a kanállal történő evészettel. Amikor előkerül a pihenőszék (amiben etetem) és az előke....már tudja mi következik és széles vigyorral várja az aznapi fogást....és kézzel lábbal igyekszik a megfelelő helyre juttatni a falatokat.

Mozgás terén is haladunk. Balra másodpercek alatt fordul hasra. Jobbra ugyanez csak elvétve sikerül. Visszafordulni is csak az egyik irány a tuti. De ha nem figyelünk hamar a játszószőnyegen kívül találja magát.

Pár napja különböző technikákkal kísérletezik elérni hason a kiszemelt játékokat. Ezt még csak jóindulattal nevezném kúszásnak, de szerintem pár hét és kiforr.
Próbálkozik a hangkészletek bővítésével. Berreg,(csak védőfelszerelésben érdemes ilyenkor közel hajolni hozzá) sikongat, gügyög.

Ma délelőtt a sikongatást gyakorolta. Kitartóan. És láthatóan nagyon boldog volt, hogy milyen jól megy már ez is....
Imád kézben lenni. A délutánokat szinte kizárólag csak így óhajtja eltölteni. (valószínűleg akkor alakult ez ki amikor a hasfájás miatt sokszor nyugtattuk ringatva)
5-6 óra felé jelzi, hogy igazán indulhatnánk a szokásos délutáni sétánkra. Természetesen hason. Nagyon nagy sikereket aratunk ezzel a műsorszámmal a lakóparkban sétálók körében. Mindenki mosolyog amikor meglátják a kis érdeklődőt...
A nap fénypontja az esti pancsi. Mindenféle akrobata mutatványokat mutat be a kádban ülve.

Még korai jellemrajzot írni Blankáról, de azért azt már most ki lehet jelenteni, hogy mosolygós, jókedvű, de igen érzékeny. Korábban azonnal sírva fakadt, ha a gyerekek az utcán, vagy az unokatesói próbáltak barátkozni vele. Viszont a kitartó edzésnek köszönhetően, (igyekeztünk minél többször közösségbe vinni) mostanra már sokat javult a helyzet. A földszinti kislány hangját (aki párszor tologatta és játszott vele) már a teraszon, a járókában fekve megismeri és nyújtogatja a nyakát a hang irányába, majd felénk, hogy szeretne lemenni hozzá.
Elég akaratos tud lenni,......lehet, hogy elkényeztettük??? :-))
Mindent összevetve egy kis tündérke....és ezt a mostani időszakot ha módom lenne rá végteleníteném...de legalább is jó hosszúra nyújtanám....mert azért persze kíváncsian várom a többi fejlődési szakaszt is...amikor majd édesen visszahuppan a popsira miközben gyakorolja a felállást, vagy amikor majd először mondja, hogy mama. :-))

2010. augusztus 23., hétfő

Újjé a ligetben nagyszerű......

20,-án délután kiruccantunk a Városligetbe. Miután Blanka egyik legkedvesebb időtöltése a hason babakocsikázás lett, így gondoltuk ünnep lévén kedvére nézelődhet a kirakodóvásári sokadalomban. Blanka rettentően élvezte a sok látnivalót. Teljesen lenyűgözte egy vizes poharakkal muzsikáló utca zenész.


Hipp-hopp eltelt vagy másfél óra és még mindig hason nézelődőt, bár már a fejecskéje le-le bukott. Érdekes számomra, hogy még mindig nem jött rá, hogy le is tehetné, esetleg el is aludhatna hason......talán majd egyszer. :-)) Ha elfárad sírással jelzi, hogy itt a vége, fuss el véle.....valaki fordítsa vissza. :-))
Félidőben letelepedtünk a frissen nyírt fűre szopizni, hancúrozni.



Majd a felnőttek nosztalgiáztak egy lángos mellett. Gondoltuk elindulunk hazafelé, de Blankát olyannyira sikerült "kifárasztani", hogy háton elaludt a babakocsiban (ez mostanság igen ritka, mert csak hason hajlandó kocsikázni).
Így hát nyaltunk egy fagyit, pihentünk még egyet a pázsiton.....és vártuk, hogy a Drága felébredjen....

2010. augusztus 22., vasárnap

És még mindíg a keresztelő bűvkörében....

Sajnos elmaradt a csoportkép a templom előtt. Ezért a család kitalálta, hogy egy héttel a keresztelő után próbáljunk összehozni néhány fotót, annyi családtaggal amennyit össze tudunk trombitálni. Sajnos sokan lemaradtak a csoportképről. Megkértük Péter Tiszteletest és a párját, hogy álljanak mellénk, és Ők nagy örömmel fogadták kérésünket.

A gyülekezetben többen is odajöttek gyönyörködni Blankában. Egyikük Péternek szegezve mondandóját, megjegyezte, hogy Blanka akár menyasszony is lehetne ebben a ruhában és a Tiszteletes kisfia, Balázs (3 éves) pedig lehetne a vőlegény..... :-)))
(na persze.....aztán már jöhetnek is az unokák.... :-))), hogy egyesek mennyire értenek ahhoz, hogy siettessék az amúgy is rohanó időt.....)
Végül lefotóztuk Blankát a "little princess" keresztelő ruhácskájában, mert hogy ezt is elfelejtettük a múlt héten. :-) (a kalap egyenlőre pár számmal nagyobb, és a ruhácska is be lett szűkítve.....így hát reményeim szerint a kis ruha még nem landol az "emlék" ládában.......talán karácsonykor, vagy szülinapon még egyszer hódíthat benne Blanka)

2010. augusztus 18., szerda

Gondolatok ......


....ez egy igen hosszú bejegyzés lesz.... :)

Blanka Keresztmamája írt jó néhány sort a blogjában a keresztelő kapcsán benne felmerülő gondolatokról, érzelmeiről. Miután ez a napló azon túl, hogy a távol élő családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek betekintést adjon a mindennapjainkba, legelső sorban Blankának készül emlékként. Egyszer majd megkapja nyomtatásban, könyv formájában. És amiért azt a bizonyos bejegyzést ide szeretném "örökíteni" azon felül, hogy a Keresztmamája megható gondolatait megőrizzük Blanka naplójában, az a néhány ok a következők:
- Ugyan maga a bejegyzés egy visszaemlékezés, egy tömör, de fantasztikusan jól összefoglalt írás a Keresztmama szemszögéből, az eddigi életünkről - nem Blanka a főszereplő - mégis úgy érzem, hogy ha majd egyszer olvasgatja gyerekként, kamaszként ezeket a sorokat, talán jobban megérti majd a szülei, családtagjai pillanatnyi jellemét, viselkedését, nevelési módszereiket. Hogy miért lettünk ilyenek amilyenek vagyunk.
Volt amikor kamaszként anyukám - szerintem - igazságtalanul büntetett, túl szigorú volt velem. Néhány büntetést még ma is 35 éves fejjel helytelenítek és Én másként szeretném majd csinálni. Nagyon bántott, hogy miért nem ért meg, miért gondolja, hogy nem bízhat meg bennem, miért látja a legjobb megoldásnak a túlzott szigort. Csalódásként éltem meg ezeket. Csalódtam Anyukámban, mert azt gondoltam, hogy minden felnőtt, de leginkább Ő tökéletes, hiszen "felnőttek". Csak mostanság értem már, hogy ez mennyire nem így van, hogy mennyire nehéz egy gyereket ügyesen, okosan felnevelni,- talán nem is lehet hiba nélkül - miközben az ember maga is még gyerek legbelül. Akkor ezek a "rendszabályozások" engem eltávolítottak Anyukámtól. Mára már a kapcsolat helyreállt, de azért nyomokat hagytak bennem az akkori érzelmeim. Ha akkor, vagy akár már korábban beleláthattam, volna Anyukám korábbi életébe, gyerekkorába, neveltetésébe, gondolataiba......sőt mi-több az Ő még szigorúbb szülei életébe is, talán könnyebben megértettem volna Őt és a többi körülöttem élő felnőttet, hogy miért és hogyan lettek olyanok amilyenek. Könnyebben fogadtam volna el Anyu elveit,(bár ez tinédzserként nem valószínű) és talán ha korábban megérthettem volna, hogy a felnőttek egyáltalán nem hibátlanok, nem távolodtunk volna el egymástól.
Hát többek közt ezért is szeretném, ha Blanka bepillantást nyerhetne a napló által azokba az időkbe is amikor Ő még nem volt......hogy az egyáltalán nem tökéletes Anyukája, és a mára már szinte tökéletes Keresztmamája miként járták az útjukat....,hogyan próbáltak törekedni afelé, hogy "tökéletes" felnőtté váljanak....de legalább is a gyermekeik szemében.

(Kinga engedélyét ugyan nem kértem meg, hogy ide másolhassam a bejegyzést, de ahogy ismerem Őt, tudom, hogy nem lenne semmi kifogása ellene...)

...jöjjön az a bizonyos bejegyzés:

"Keresztmama lettem.
A kerettörténet és a képek többsége Blanka blogjában található.

Ami pedig belőlem kikívánkozik...
Manóval együtt nőttünk, egészen 10 éves koromig. Egy házban laktunk, teljesen magától értetődő volt a közelsége. Én babázni szerettem, ő nem. Minden családi kisebb-nagyobb alkalomra valami kis műsorral készültünk, hol tornaelőadást tartottunk zenére, hol a karácsonyfa alatt mondtunk verset. Nem tudom, ezek az alkalmak kinek az ötletei voltak, de gyanítom, az övé, hiszen ő volt a legidősebb. Márton, az öccse nálam egy évvel fiatalabb.
Szülőként nagyon megható volt az igyekezetünk, és ahogy visszagondolok, ezt a család is így gondolta.
Szerettem, hogy bár nem volt testvérem akkor még, mégis volt egy nagyon erős kapocs. Veszekedtünk is, (ki nem veszekedne a testvéreivel) de tudtam, ha hazamegyek, otthon találom. Ha nem, rossz volt.

Aztán pár száz méterrel odébb költöztünk, kevesebbet találkoztunk. Aztán ő gimnazista lett, bent a városban, aztán szerelmes is. Elsodródtunk egymástól, nekem mégis maradt egy nagyon természetes közelség a szívemben hozzá. Még akkor is, ha ma már tudom, hogy megbántottam, hogy mivel, arról fogalmam sincs, de el tudom képzelni, hogy a lázadozó, különc kamaszkorom, és fiatal felnőttkorom nemcsak az időszakosan mellém szegődő fiúkat, hanem a családtagjaimat is megviselte... Sajnálom. Szívből...

Volt idő, amikor nem tudtam, hogyan kezdjük újra. Mit kellene újra kezdeni. Nem beszéltünk, rendszeresen legalábbis nem. Nem haragból, vagy megbántottságból, legalábbis én effélét sosem éreztem. Tudtam, hogy ő az unokatestvérem, tudtam, hogy ha kell, leszünk egymásnak. Férjhez ment, én pedig éltem tovább a kissé zilált életemet. Anyukám, aki az ő keresztanyja, sokat beszélgetett vele, mind itt laktak a faluban, míg én a városban éltem.

Akkor kezdődött el újra a kapcsolatunk, amikor a házassága véget ért. Amikor Sanyit megismerte, már sokkal közelebb voltunk egymáshoz, felnőttként, mint addig bármikor, de legalábbis sok év kihagyás után. Aztán férjhez mentem, ő el, én visszaköltöztem (jó volna egyszer újra egy helyen lakni...), neki pedig mindenféle nehézségei voltak az egészségével. Tehetetlennek éreztem magam, a legtöbb, amit adni tudtam, hogy amikor kért, meghallgattam. Mígnem egyszer előállt az a helyzet, hogy azt mondta, elveszik a lehetőségét annak, hogy gyereke legyen.
Dühös voltam. És hittem. Hittem, hogy egy fiatal nő, aki végre rátalált a párjára, elindult az útján, végre önmaga, kaphat még esélyt. Kell, hogy legyen megoldás.
Danival közösen agyaltunk a lehetőségeken, és nagyon hamar kikristályosodott, ki az az egyetlen ember, akihez feltétlenül el kell mennie.

És sikerült. Megműtötték, hősként harcolta végig ezt is, és rendbe jött...
Akkor, abban a helyzetben, csak azt éreztem, hogy ennek így kellett lennie. Megnyugodtam, és végtelenül hálás voltam, hogy segíteni tudtunk.
Már Áront vártam, amikor egyszer a dédinél összefutottunk. Zilált volt, és dühös. Nem sikerült az álma, hogy kisbabája legyen. Pedig csak türelmetlen volt. Pedig csak nem engedett el mindent.
Akkor, ott visszakaptam, ami bántotta. Fájt. Erősnek hisz, pedig nem vagyok az. Sérülékeny vagyok, pláne pocakosan. Hazamentem, kibőgtem magam, és felhívtam.
Másnap Vácra mentünk kirándulni. Hiányzott. Elhívtuk, jöjjön velünk. Jött.
Furán érezte magát, én pedig a harmadikkal a pocakomban tudtam, úton van a kis csodája.

Blanka 2010. március 4-én született. Két nappal múltam akkor 33 éves.
Végigizgultam azt a reggelt, nagyon szerettem volna, hogy minden rendben menjen, hogy jól alakuljon, hogy olyan élmény legyen ez számukra, amihez fogható nincs.
Blanka pici volt, és gyönyörű. Család lettek.

Amikor Manó megkért, legyek Blanka keresztmamája, azt éreztem, megérkeztünk. Bármennyire mások vagyunk, bármilyen messze, kellett az, hogy felnőttként, a gyerekkorunk alapjain újraépítsük a családnak ezt a részét. Szerintem egészen jól sikerült.
Elérkezett a vasárnap, hihetetlenül gyorsan történt a keresztelés, tettem a dolgom, és közben
emlékek, képek, mondatok, események peregtek. Hárman voltunk egymás mellett, mint gyerekkoromban.
A két kislányom sétálgatott körülöttünk, Blanka a gyönyörű kis ruhájában figyelt, hol a Mamájánál, hol a Papájánál. Végül átvettem... És megkeresztelték.
Végérvényese része lett egy közösségnek, végérvényesen visszakapta a Jóisten kegyelmét, és végérvényesen része lett a mi kisebb családunknak is. Kapott három testvért és egy felnőtt szülőpárt is.

Blanka számomra egy magától értetődő kis csoda. Kellett, hogy megszülessen.
Manó, köszönöm, hogy egy kicsit rám bíztad, azon leszek, hogy méltó lehessek ehhez az ajándékhoz. :)

Drága Kinga!
Én köszönöm Neked, hogy Blankát "befogadtad". "Tökéletesebb" Keresztmamája és "keresztcsaládja" nem is lehetne....

2010. augusztus 16., hétfő

A nagy nap......

"Rohan az idő, elmúlik az ősz,
Évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet,"
Vasárnap végre valóra vált a látomás.....
Olyan volt amilyennek lelki szemeim előtt láttam....csak sokkal gyorsabban történt minden.....
Jó lett volna lelassítani az időt, hosszabban és még mélyebben elmerülni a pillanatokban.
Kicsit izgultam, Blanka vajon, hogy viseli majd a nap eseményeit,......mindent elintéztünk/elkészítettünk e.
Lehet, hogy a készülődés miatt bennem lévő feszültség és a kialvatlanság miatt, de az eddig csak időnként fájdogáló hátam a keresztelőt megelőző napon felmondta a szolgálatot. Alig bírtam mozdulni......
Megijedtem, hogy esetleg el kell halasztani a keresztelőt, ezért lázasan kerestem mit tehetnék, hogy valamelyest helyrejöjjek.... Megtaláltam.
Mindeközben legbelül éreztem, hogy "letehetném" amit a "hátamon cipelek", mert minden rendben lesz.
(na ez az amit még erősíteni kell magamban, hogy tudjak hallgatni ezekre az érzésekre..)
Minden, ami miatt izgultam a lehető legjobban alakult:
Blanka akkor és úgy ébredt, ahogy az szerettem volna.....
Időben elindultunk.....időben odaértünk.....szépségesen felöltözve.
A szertartás alatt is minden szépen alakult...nem tévesztettem szöveget...nem csuklottam össze a sírástól....és Blanka csodálatosan viselkedett. Mosolygott, nézelődött és rendkívül érdeklődve fogadta amikor a fejecskéjére öntötte Péter Tiszteletes a keresztvizet - szerette volna megfogni a kelyhet... :-)))





Sajnos a szertartást nem hallgattuk végig, mert láttam, hogy kezd fáradni és talán már éhes is. Így aztán a gyerekek és néhány felnőtt kijöttünk a templomból. Többször is megkínáltam Blankát a biztonsági tartaléknak bekészített cumisüvegből, míg a tikkasztó hőségben a szertartás végét vártuk, de csak keveset akaródzott enni....


.....pár perc alatt Anyuéknál voltunk - a családi összejövetel színhelyén - ahol kedvére szopizhatott, majd belealudt a szopiba, és szundított egy óra hosszat.
Mosolyogva ébredt.
Érdeklődve figyelt mindent és egész hosszú ideig türelmesen engedte, hogy megünnepeljük.... :-))
Az eső is csak ijesztgetett némi szemerkéléssel, de komolyabb zápor nem lett belőle, így a kertben tudtunk ünnepelni, ahogyan azt elterveztem. Sőt még szebb volt minden mint ahogy azt elképzeltem, mert a család meglepett minket:
- az asztal gyönyörűen meg volt terítve.... a lufik, a szalvéták....és még az
ajándékok csomagolása is színben harmonizált.
- egy hadseregre való finomságokat készítettek.
- gyönyörűséges, és megható ajándékokkal készültek (megkapta a Keresztmamája gyerekkori aranyláncát a "reménység" medáljával) és emléklapokkal, amikre még meghatóbb sorokat írtak emlékül Blankának.
Tőlünk pedig kapott ládikót, amibe az emlékeit és kincseit gyűjtheti. (úgy tűnik kicsit vettünk, már mostanra majdnem megtelt)




Hálás vagyok, hogy ilyen családom van.....
Blanka Dorina (Dorina jelentése: az Úr ajándéka) vasárnaptól felvette tehát a keresztséget és Mi pedig fogadalmat tettünk, hogy ebben a hitben neveljük....

Nemrég tudtam meg, hogy Blanka azon a napon lett Isten gyermeke amikor az "újpesti" dédimamájának a születése napja lenne. Aki már sajnos nem lehet köztünk, pedig nagyon örült volna Blanka érkezésének......és aki most angyalként biztosan Blanka mellett állt amikor megkeresztelték.

2010. augusztus 9., hétfő

Vallomás……

Létezik az úgynevezett „koca” dohányos és létezik az un. „ koca” misére járó…………..mint pl: Én.
Pedig hiszem, hogy Isten van (bár néha megingok…mint minden „rendes” hívő…) , hiszem, hogy mindig az ember mellett áll leginkább a bajban, de az örömökben is. Hiszem, hogy minden megpróbáltatással erősíteni, formálni akar és hiszem, hogy van túlvilág…..lennie kell…..mert találkoznom kell valakivel…….ismét…...ha már az életben oly csekély ideig adatott meg, hogy együtt lehessünk.
Hosszú út vezetett idáig. Sok mindent meg kellett éljek, hogy így lássam a világot……
Misére mégis csak hébe-hóba járok. Hogy miért? Talán mert érzem, hogy Isten a hétköznapokban is velem van és a templomi szertartásnak csak ritkán érzem szükséget. Tudom nem szép dolog ez…….de egyelőre itt tartok az utamon. Sőt amióta Dunakeszin lakunk, itt egyáltalán nem mentünk el a templomba…..még csak meg sem néztük belülről. Valahogy nem érzem, hogy Én ide tartoznék, ehhez a gyülekezethez.
Igazából Dunakeszit sem vallanám „otthonom”-nak. Pedig szeretek itt lakni…..de ebből a városból szinte csak egy kicsiny szigetet érzékelek, a lakásunkat és a társasház közvetlen környezetét. Nem nagyon ismerünk itt másokat, mint az itt lakó néhány szomszédot. Abban bízom, hogy talán ez változni fog, ha Blanka kicsit nagyobb lesz és jövünk-megyünk játszótérre, zenés foglalkozásokra, stb.
Kicsit elkalandoztam. Szóval,……….felnőtt fejjel keresztelkedtem meg…….és örültem, hogy magam választhatom meg, melyik vallási felekezethez szeretnék tartozni. Most mégis szeretném, ha Blankát megkeresztelhetnénk pici korában……lehetőleg a Budakeszi Református Templomban.....és bízom benne, hogy amikor nagyobbacska lesz akkor is kitart majd a református eszmék mellett. Amiért annyira szeretném a keresztelést, az egy látomás. Keveset és keveseknek beszéltem erről. Magamba zártam, míg meg nem valósulhat. Valahányszor – azon nem túl sok alkalmakkor – mikor a templomban keresztelést tartottak és néztem a boldog szülőket, láttam magam (nem elképzeltem!), ahogyan ott állok a tiszteletes előtt - egy hosszú, rögös út végére érkezve és egy másik út elején – egy babával a karomon……. (valahol legbelül ilyenkor éreztem, hogy nekem is lehet egyszer kisbabám, még ha az orvosok évekig mást állítottak is…)
……..és ez a látomás Augusztus 15.-én valósággá válik. Ismét összegyűlik a család apraja nagyja. Ezúttal azért, hogy egy szertartás keretében köszönetet és fogadalmat tegyen……… utána pedig családi körben megünnepeljük, hogy ez - a mára már nem is olyan kicsike csoda - világra jöhetett.

2010. augusztus 2., hétfő

A Nagymama névnapja.....

Judit névnap lévén, elmentünk megköszönteni az Újpesti Nagyit.





Nagyon örültek, hogy megint láthatták mekkorát nőt ez a nagylány. Bíztam benne, hogy Blanka bemutatja legújabb átfordulós tudományát, de az a sok újdonság, az új környezet, teljesen lefoglalta. Nézelődött, ismerkedett az ottani színekkel, mintákkal és esze ágában sem volt átfordulni, mindössze a jobbra-balra dőlünk és egy keveset gagyarászunk produkciót láthatták a Nagyiék Blankától.
Amikor előkerült egy játék a kanapé mélyéről, akkor azért kiderült az is, hogy már bizony-bizony rendkívül ügyesen nyúl, fog, teker, nyomkod..... :-))

Mikolt két éves lett.....

Előttem van, amikor meglátogattuk Kingát a kórházban Mimi születésének másnapján. Kinga ült kisimultan, mosolyogva az ágyon (törökülésben...mintha wellness hétvégén lenne) előtte egy pici, a születéstől kissé meggyötört kis csomag.... :-))
Mostanra meg egy bájos sörényes kis oroszlánná cseperedett (azért említem így mert az oroszlán jegyben született és mert nagyon illik rá a megnevezés).
Szóval a kis kétévest....a család megünnepelte egy kerti partyval....ami nagyon jól sikeredett.









Néztem Hannát és Mikoltot és arra gondoltam, hogy milyen jó lesz majd nemsokára Blankával ünnepelni a szülinapokat, karácsonyokat. Látni az örömöt és az izgatottságot a szemében.
Most még csak a nyüzsgést érzékelte....ami szokatlan számára.....és miután sehogy sem tudtam elaltatni az ünneplés előtt, nanáááááá, hogy a buli kezdetén dőlt ki. Szerencsére Kinga tapasztalata segített megnyugtatni a világról tudomást nem vevő lila fejjel bömbölő Blankát. Aztán aludt úgy 40 percet és máris szocializáltabban tudott csatlakozni az ünneplőkhöz. Édesen nézte, ahogy a lányok bontogatják az ajándékokat és élvezte a kényeztetést a Nagymami ölében.