Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. augusztus 9., hétfő

Vallomás……

Létezik az úgynevezett „koca” dohányos és létezik az un. „ koca” misére járó…………..mint pl: Én.
Pedig hiszem, hogy Isten van (bár néha megingok…mint minden „rendes” hívő…) , hiszem, hogy mindig az ember mellett áll leginkább a bajban, de az örömökben is. Hiszem, hogy minden megpróbáltatással erősíteni, formálni akar és hiszem, hogy van túlvilág…..lennie kell…..mert találkoznom kell valakivel…….ismét…...ha már az életben oly csekély ideig adatott meg, hogy együtt lehessünk.
Hosszú út vezetett idáig. Sok mindent meg kellett éljek, hogy így lássam a világot……
Misére mégis csak hébe-hóba járok. Hogy miért? Talán mert érzem, hogy Isten a hétköznapokban is velem van és a templomi szertartásnak csak ritkán érzem szükséget. Tudom nem szép dolog ez…….de egyelőre itt tartok az utamon. Sőt amióta Dunakeszin lakunk, itt egyáltalán nem mentünk el a templomba…..még csak meg sem néztük belülről. Valahogy nem érzem, hogy Én ide tartoznék, ehhez a gyülekezethez.
Igazából Dunakeszit sem vallanám „otthonom”-nak. Pedig szeretek itt lakni…..de ebből a városból szinte csak egy kicsiny szigetet érzékelek, a lakásunkat és a társasház közvetlen környezetét. Nem nagyon ismerünk itt másokat, mint az itt lakó néhány szomszédot. Abban bízom, hogy talán ez változni fog, ha Blanka kicsit nagyobb lesz és jövünk-megyünk játszótérre, zenés foglalkozásokra, stb.
Kicsit elkalandoztam. Szóval,……….felnőtt fejjel keresztelkedtem meg…….és örültem, hogy magam választhatom meg, melyik vallási felekezethez szeretnék tartozni. Most mégis szeretném, ha Blankát megkeresztelhetnénk pici korában……lehetőleg a Budakeszi Református Templomban.....és bízom benne, hogy amikor nagyobbacska lesz akkor is kitart majd a református eszmék mellett. Amiért annyira szeretném a keresztelést, az egy látomás. Keveset és keveseknek beszéltem erről. Magamba zártam, míg meg nem valósulhat. Valahányszor – azon nem túl sok alkalmakkor – mikor a templomban keresztelést tartottak és néztem a boldog szülőket, láttam magam (nem elképzeltem!), ahogyan ott állok a tiszteletes előtt - egy hosszú, rögös út végére érkezve és egy másik út elején – egy babával a karomon……. (valahol legbelül ilyenkor éreztem, hogy nekem is lehet egyszer kisbabám, még ha az orvosok évekig mást állítottak is…)
……..és ez a látomás Augusztus 15.-én valósággá válik. Ismét összegyűlik a család apraja nagyja. Ezúttal azért, hogy egy szertartás keretében köszönetet és fogadalmat tegyen……… utána pedig családi körben megünnepeljük, hogy ez - a mára már nem is olyan kicsike csoda - világra jöhetett.

1 megjegyzés:

SKY írta...

Úgy várom már :):):)