Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. szeptember 26., vasárnap

Kingáék új élete a Mi szemünkkel....

Elmennek. Elköltöznek. Nem a szomszédba. Messzire. A távoli Malajziába.
Tulajdonképpen Náluk egy effajta döntés mindig a levegőben lógott. Ismerve Őket, a két "világcsavargót", akiknek az ad feltöltődést, ha mehetnek, láthatnak, újat szívhatnak magukba, ezen az mostani fordulaton nem is kellene meglepődnünk.....de valahogy sosem gondoltuk, vagy sosem akartunk szembesülni vele, hogy egyszer csak bekövetkezhet, hogy nekivágnak. Kikerekedett mindenki szeme, amikor a távoli keletre esett a választásuk. Kavarogtak az érzések, csodálat a bátorságukért, irigykedés a rájuk váró élmények miatt, féltés az újtól. A családtagok első gondolata az volt, hogy mikor fogjuk látni őket ismét, hisz Malajzia annyira távol van......és hogy Hanna, Mimi és Áron mekkorát fog nőni, változni....és talán meg sem fognak ismerni már bennünket....és nem utolsó sorban hogy fogják megélni a változást.
Lesz egy új nagyszerű életük, rengeteg új élmény, kaland, ismerősök és ugyan a családjuk Mi maradunk, de már nem leszünk részesei a mindennapjaiknak, csak a világhálón keresztül.
Ültem hétvégén betegen, bedugult orral a net előtt Anyuval (mert nálunk töltötte a hétvégét, mivel Sanyi csapatot épített vidéken) olvastuk, nézegettük a blogjukat és fájt a szívünk, hogy nem lehetünk ott Mimi névnapján, pedig talán ez volt az egyik utolsó nagycsaládos összejövetel egy jó darabig. Majd ránéztem Blankára és összeszorult a szívem, hogy szegénykém "egyke" marad, hogy nem fog az unokatesóival hancúrozva felnőni, még ha ez csak hétvégenként adatott volna is meg számára.....és hogy mennyire mások, szegényebbek lesznek a családi ünnepek, egyedül fogja bontogatni az ajándékait, nem fog izgulni, segédkezni mellette Hanna és a többi pici. Aztán arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű, hogy Blanka megszületett.....mert így a család sem marad teljesen kisgyerek nélkül. Azért mégiscsak lesz valaki, akit nem csak a szívükben szeretgethetnek tovább....
Nagy űrt hagynak maguk után.
Valami véget ér, és mondhatnám, hogy kezdődik valami új......de azt hiszem Őket semmi nem fogja pótolni. Mindig azoknak nehezebb akik maradnak...
Most elpityeredtem. Magam is meglepődök ezen.....hát ilyenkor szembesül az ember vele, hogy mégiscsak mennyire közel áll valakikhez....és mert azt érzem, Ők már nem fognak többet Magyarországon élni, hisz mi is lehet vonzó itthon, egy ilyen egzotikus élet után....
A család! Vágta rá Jutka (kicsit reménykedve) tegnap mikor vele meg Márkusszal összefutottunk, amikor Anyut vittük haza. Beszélgettünk.....mi másról mint a "nagy eseményről". Félig nevetve, félig szomorúan jegyeztük meg hogy mostanában mindannyian ezzel kelünk ezzel fekszünk....
Én nehezen engedek el dolgokat. Talán ezért sem volt sosem bátorságom pl. külföldön élni..... de....- és, hogy ne csak a szomorú oldalát nézzük az elválásnak - ...Mi itthon maradottak, kaptunk Kingáék által egy lehetőséget, hogy eljuthassunk abba a bizonyos távoli országba és ha csak néhány hetet is de reggeltől estig együtt lehessünk.....
Kinga, Blanka keresztelője kapcsán említette kettőnk kapcsolatáról, hogy "megérkeztünk". Nos, mikor megtudtam a hírt, azt mondtam neki, hogy "igen megérkeztünk....erre Te elmész".... :-(( , :-)) ). Jó volna beszélgetni vele arról a "bizonyos" időszakról kettőnk életében.....annak ellenére, hogy már megértettem a miérteket és semmi tüske nincs már régóta bennem, mégis szeretnék kérdezni, választ kapni és adni, ha Ő is kéri. Ilyen vagyok. Csak ha valamit alaposan átrágok, akkor nyugszik meg teljesen a szívem, akkor tudok végérvényesen túllépni (néhány dolog pedig fúrja az oldalamat :-))).
Lehet, hogy majd azok az együtt töltött napok. Talán akkor majd lesz időnk alaposabban beszélgetni, mert itthon ez valahogy nem sikerült, pedig nem választott el Minket egy fél kontinens....csak hát a napi teendők és a lurkók lekötötték az időnket. :-))
Nagyon bízom benne, hogy tudunk élni majd felkínált lehetőséggel....hogy általuk eljuthassunk egy más "világba"......
Sanyi meg is jegyezte tegnap, hogy nem kellett volna a Jutkáékkal való dumcsi alatt gyrost meg még sütit is enni.....ezt a pénzt is félre tehettük volna a repülőjegyre.
:-))
Kívánunk Nekik, sok szerencsét, egészséget és mindent amire vágynak az új élethez!

2010. szeptember 22., szerda

Néhány fotó és szösszenet....

....a kórház és a betegséget megelőző boldog békeidőkből, mivel mostanában nem vagyunk túl fotogének. :-))

2 hete hétvégén rossz idő lévén benti programként kitaláltuk, hogy palacsinta-partyt adunk a szomszéd gyerekeknek, cserébe kicsit jelenlétükkel szoktassák a mi kis hercegnőnket a gyerektársasághoz. Jól sikerült. Volt közös meseolvasás, hancúrozás....és Blanka is kezd kinyílni. Már nem fakad rögtön sírva, ha egy másik gyerek közelebb merészkedik mint 20 cm. :-))....sőt Vandát egyenesen szereti.:




A Dédi foteljében felettünk a Nagymama fotójával:


Kinga instrukciója alapján az éppen fogzó Blanka kapott egy kulcsot, hogy a hideg fém + a recék csillapítsák a fájdalmakat. Kinga figyelmeztetett, hogy mások lehet, hogy elvetemült anyukának fognak tartani.....de mit érdekel, ha ez segít....márpedig úgy tűnik bevált. :-))



A fotón látható ágyszél sem akadály többé.....a mosoly után meg is próbálkozott a túloldalra jutással.:



Hancúr Apával:

2010. szeptember 21., kedd

És megtörtént.....

.....amit miatt a napokban folyton egymást figyelmeztettük Sanyival......hogy Blanka olyan fürge lett, hogy sehol nem hagyhatjuk magára egy percre sem. Mégis megtörtént a baleset. Vasárnap délután Sanyi csak egy pillanatra fordult el a pelenkázótól, hogy kivegyen a szekrényből egy pelenkát, mert azok mind elfogytak amit közvetlen a pelenkázó mellett tartottunk. És mire visszafordult, Blanka épp a kövön landolt és azonnal felsírt.
Mindannyian rettenetesen megijedtünk. Blanka holt sápadt volt és sírt, Én Sanyival kiabáltam és szintén sírtam, miközben Blankát öleltem (végigfutott az agyamon Áron és egy másik ismerős baba esete.....aki szintén pelenkázóról esett le és aki szegény azóta is, (10 napja) az intenzíven életveszélyes koponyatöréssel fekszik..), Sanyi pedig megsemmisülve állt és láttam rajta, hogy legszívesebben felpofozná magát. (igazából egy percig sem hibáztattam Sanyit, épp elég volt neki a saját lelkiismeret furdalása és ez akár Nálam is megeshetett volna, mivel eddig Én sem vettem ennyire komolyan az intő jeleket...) Aztán gyorsan ráébredtem, hogy úrrá kell lennem a helyzeten, mert Blanka átveszi a Mi feszültségünket is, pedig elég volt Neki a saját ijedelme. Levetkőztettük, kerestünk sérülés nyomokat, de nem találtunk. Hívtam Kingát mit tegyek, mit figyeljek......szegénykém nemrég ment keresztül Áronnal hasonló, de sajnos súlyosabb dolgokon (már jól vannak).....szerencsére úgy tűnt komoly baj nem lehet. Mégis úgy döntöttünk, hogy irány a kórházi ügyelet. A Madarász utcai gyermekklinika volt ügyeletben. Röntgen, ultrahang, vérvétel, vizelet....stb. Blanka nagyon rosszul viselte, meg volt rémülve. Sanyit büntette. Nem nézett rá, nem mosolygott rá és nem maradt meg a kezében. Azonnal bánatosan sírt, ha megpróbáltam átadni neki. Szerencsére nálam megnyugodott.
Aztán közölték, hogy minden negatív, de bent szokás maradni megfigyelésre néhány napig. Természetesen maradtunk. Kaptunk egy szobát. Egy egyágyasat. És Én akkor még azt gondoltam, milyen szerencse.......emlékezve szegény Kingáék János Kórházi elhelyezésére, akiknek az első napot amolyan őrzőben, egy kiságy és egy fotel társaságában kellett tölteni. Itt volt kinyitható ágy, meg babafürdető, pelenkázó meg kis tároló a ruháknak. Úgy tűnt minden adott, hogy Blanka a legkevesebb megrázkódtatással vészelje át az előtte álló napokat. Sanyi hazaszaladt a dolgainkért, addig Én Blankát végig kézben tartva, sétálgattam, mesélgettem, énekelgettem, neki. Nagyon meg volt szeppenve. Ha csak belépett az ajtón valaki, vagy megpróbáltam letenni, már sírva fakadt. Még sosem éreztem, hogy mennyire szüksége van rám ennek a picinek. Bevallom a bajok közepette, nagyon jól esett a ragaszkodása....és megsokszorozta az erőmet. Pedig fáradtak voltunk mindketten. A szombat éjszaka nagyon rosszul alakult. (...akkor még nem is sejtem, hogy még jó néhány kimerítő éjszaka áll előttünk......)
Míg Sanyira és a legszükségesebb dolgainkra vártunk sikerült szopival elaltatnom. Nagyon rá fért mert már teljesen ki volt merülve. Sajnos csak fél órát szendergett, mert látogatást tett a szobánkban az ügyeletes nővér, hogy vázolja a házirendet.
Napi egy meztelen súly mérés, minden étkezés feljegyzése, mellette jellel, hogy volt e bukás, hányás, széklet.....és a "legviccesebb".....minden szopi előtt és után mérés. Mondom a nővérnek, hogy de mi úgy alszunk el nappal és éjszaka is és ugye nem kívánja, hogy ezért felébresszem????
OK. Akkor írjak oda egy ?-et, végül is másnál is volt már ilyen. (???....akkor mi értelme az egésznek.)
Folytattuk az eszmecserét a házirenddel kapcsolatosan, mígnem újabb sarokponthoz nem értünk. A nővér szeretett volna légzésfigyelőt a kiságyba....egyébként ezt helyeselném is, ha nem volna saját pelusra csatolósunk....
Mondom Neki, hogy köszönjük van saját.....és, hogy első ébredéskor amúgy is mellém kerül....amit ált. követ még vagy 1-2....mert, hogy így egyszerűbb szopiztatni...
Úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy iszom, cigizek és verem a gyereket.
Miután látta rajtam, hogy ebből nem engedek...(mert tudom, hogy Blankának így jó)...végül rám hagyta. Kiment.
Sanyi megérkezett és gondoltam elkezdhetjük a bentlakásos életet. Elkészítettük Blanka esti tápszerét, átöltöztettük pizsibe,.....majd érzékeny búcsút vettünk a Papától....kérve, hogy kifelé menet kapcsolja le a villanyt, hogy a megszokott félhomályban evés közben Blanka elszenderüljön. De a fény nem csökkent. A kapcsolók nem engedelmeskedtek Sanyinak. Szólt a személyzetnek, hogy rossz a kapcsoló, vagy esetleg központilag kell lekapcsoltatni. A válasz: " A kapcsoló jó. A villany így marad éjszakára, mivel az Ő felelősségük bla-bla-bla.....
És akkor elöntött a méreg......mégis, hogyan kellene egy gyereket nappali világosságban elaltatni????
Na mindegy....megpróbálom. Sanyit hazaküldtem, majd kinyitottam az anyukáknak szánt kanapét(az már csak a hab a tortán, hogy a fejrészét nem lehetett vízszintesbe tenni....lehet, hogy valaki épp így szereti....Én nem....de végül is ez nem egy hotel), hogy fekve szopizzunk, mint éjszakánként, hátha úgy elalszik. De nem aludt el. Kimentünk sétálni a sötét külső folyosóra....de ez sem segített. Blanka egyre fáradtabb volt. Nem sírt, csak bámulta kimerülten, vörös szemekkel a lámpafényt. És akkor úgy döntöttem, hogy saját felelősségre haza megyünk. Azonnal riasztottam Sanyit, hogy jöjjön értünk. Megerősítésért felhívtam Amelitát, aki a szomszédunk és orvos. vázoltam az esetet, a vizsgálati eredményeket, Blanka állapotát, stb.......és megerősített. Úgyhogy megkerestem az ügyeletes orvost és közöltem, hogy szeretnénk hazamenni. Kicsit hüppögött....mondván, hogy így nem helyes, meg úgy.....de megírja az zárót, csak kicsit várni kell. Nem kérdezte, hogy miért, de mondtam, hogy világosban csak akkor fog elaludni, ha vég kimerült....és mi lesz amikor éjszaka ébred....akkor, hogyan altassam vissza????
Megkönnyebbülést éreztem, hogy hazamegyünk a megszokott kis környezetünkbe. Tudtam, hogy Blankának ez lesz a legjobb. Szegény már teljesen kimerült, volt. Végig a kezemben tartottam, de nem tudott elaludni. Ekkor már este 10 óra volt. Blanka ilyenkor már rég aludni szokott. Most pedig egy megterhelő nap állt mögötte. Úgyhogy amint kézhez kaptuk a zárót (nem volt sok idő, mire Sanyi befutott 10 után 10 perccel, már mehettünk is. Blanka a kocsiban a sötétben és az ölemben azonnal elaludt. Otthon ugyan felébredt amikor be akartam tenni a kiságyába, de kimentünk körbenézni.....megmutattam Neki, hogy itthon vagyunk és már senki sem fogja birizgálni.....mosolygott amikor meglátta a játszóját.....majd betettem az ágyába és azonnal elaludt. Ugyan nem sokáig.....mert, szörcsögve ébredt 2 óra elteltével, úgyhogy amit igértem neki azt nem tudtam betartani, hogy nem birizgálja többé már senki......
Úgyhogy elő az úúútálatos orrszívóval és megkezdődött egy következő nehéz epizód Blanka életében. Az első komolyabb betegség.
Már 3 napja tart. Mindketten elkaptuk. Tüsszögünk, köhögünk, be van dugulva az orrunk, nem alszunk, 1,5 óránként orrot-szívunk és mindenféle bogyót, meg löttyöt iszunk.
Szerencsére eddig láz nem jelentkezett. Bízom benne, hogy még pár nap és minden a régi lesz.....és végre alhatunk, mert már tényleg nagyon kimerültek vagyunk....és remélem, hogy Sanyi, akin most kezdenek jelentkezni az első tünetek, nem fertőz vissza minket.

( adós vagyok rengeteg fotóval, és néhány történettel is, de mentségemre legyen mondva, hogy a napokban volt egyéb fontosabb elfoglaltságom és ráadásul net sem volt....) Pótolom....hamarosan.

2010. szeptember 15., szerda

Kukackodik....

A múlt héten izgultunk Áronka miatt, hogy a koponyatöréséből (ami egy szerencsétlen esésének a következménye) maradéktalanul meggyógyuljon. Anyukájával kórházban kellett töltsenek 5 nehéz és fárasztó napot. Meg is látogattuk Őket a hétvégén.....és megállapítottuk, " hogy csak ide ne kerüljön az ember gyereke". A szigorú, ámbár megkérdőjelezhető és értelmetlen szabályok ellenére Áron példásan viselte a kórházi létet.....cserébe élvezte, hogy egyke lehet pár napig. Hétfőn hazajöttek és jól vannak. Úgy tűnik minden rendben Áron buksijával. Kapott egy csudaszép kobakvédőt.....amiben édesebb mint valaha. Olyan mint egy kis motorversenyző. :-))


Blanka egyre ügyesebben "kukackodik". Már nem lehet egyedül hagyni egy percre sem, ha magasabban van mint a padló. Tekereg, forog a hasán körbe-körbe, húzza magát a kezével és így már képes haladni előre. Ugyan Angéla szerint (Korai Fejlesztő Közp.) jobb lenne ha az oldalra fordulást tökéletesítené egészen a gurulásig, de Blanka ezzel nem ért egyet. :-)
Azt a feladatot kaptuk a hétre, hogy játékkal ösztönözzem, hogy hátról hasra forduljon, majd ha fordult azonnal csalogassam tovább, hogy ismét a hátára forduljon ugyanabban az irányban.....és így tovább. Azonban a második fordulás még egy pici rásegítéssel megy is.....na de tovább már.....nincs az a játék aminek a kedvéért tovább gyakorlatozna. Inkább kiszemel egy másik játékot ami a közelében van.....vagy ha mind eldugom....akkor a szőnyeget babrálja és néha sandán felnéz rám, egy kis huncut mosollyal az arcán, hogy hiába erőlködsz Mami.... :-))
Igen huncut. Kifejezetten az. Bár korábban azt gondoltam, hogy egy ilyen csöppség még nem képes huncutságokra.....de képes. Könnyek nélkül sír...sokszor...ha unatkozik...márpedig sokáig semmi sem köti le a figyelmét, kivéve a felnőttek és a gyerekek beszélgetésének megfigyelése. Szóval sír....egyre hangosabban, egyre fájdalmasabban. Eleinte próbálok melléfekve játékkal nyugtatni, de se lát se hall, még az erélyesebb figyelemelterelésre sem reagál. Aztán legtöbbször "bedőlök neki" és elhiszem, hogy hatalmas bajok vannak és felveszem. Ő pedig azonnal......mondom azonnal, a leghuncutabb vigyorral konstatálja és élvezi, hogy "győzött". :-))) (próbálok úrrá lenni a helyzeten...de még nem lelem a helyes megoldást)
Akaratos is. Nos....erre is azt gondoltam, hogy még korai ilyet kijelenteni...és csak néha, félve mertem másoknak mondani, nehogy félreértsék és ügyetlen anyukának gondoljanak. De hétfőn Angéla a foglalkozáson abszolút engem igazolt, mikor megjegyezte, hogy ez a lány bizony "nagy Úr" elég kis akaratos és ha nem leszünk résen a fejünkre nő.
Azt hiszem az elkövetkezendőkben ez lesz számomra a legnagyobb feladat, hogy képes legyek felismerni a hisztit....hogy mikor jogos és mikor nem....és vajon hogyan reagáljak megfelelően. Nagyon nehéz ez számomra, mert sajnos magam is bizonytalan vagyok legtöbbször. Mindig is hiányzott belőlem a kellő magabiztosság....na meg persze első gyerekes anyuka lévén híján vagyok tapasztalatoknak is. Néha nem érzem, hogy miben lehetek keményebb, mivel ártok ha nem engedek........de ha nem szedem össze magam, a végén Blanka "győz" :-)))
Eddzem magam......bár a sírását a mai napig sem bííííírom sokáig.....és annyira szeretem amikor az ölemben ülve énekelgetünk. :-)

(a Blankáról készült képeket még nem sikerült feltölteni a gépre...így majd később csatolom)

2010. szeptember 4., szombat

Mindjárt kettő.....

......fogacskát növesztett a Drágám. :-))
Egyikünknek sem volt könnyű az elmúlt néhány nap. Blanka éjszaka csaknem óránként ébredt, nappal pedig a szokottnál is nyűgösebb volt, annak ellenére, hogy kapott nyugtató/fájdalomcsillapító homeos kúpot és a nyakában fityegett a borostyánlánc. (amiről állítják, hogy fájdalomcsillapító hatása van.....hmmmmm.....Én csalódtam benne......vagy lehet, hogy nélküle még borzasztóbb lett volna?)
A lényeg, hogy kint vannak. Alul középen a két metsző. Mostantól már csak növesztgetni kell, na és persze vigyázni rá. :-))

(mostanában a szomszéd kislányok kérik, hogy had tologassák...nagyon élvezi és nagyon figyeli Őket)

2010. szeptember 3., péntek

Az első fogacska.....

Blanka holnap féléves lesz. Ennek örömére, és, hogy még felejthetetlenebb legyen ez a nagy esemény, meglepett minket egy fogacskával. Az elsővel.
Szegénykém gondolom, ha választhatott volna valami kevésbé fájdalmas meglepi mellett dönt. Már 4 hónapos kora óta erősen nyálzott és mindent dörzsölt az ínyéhez, most mégis meglepett az eredmény.... :-))....annyira, hogy ezt a nagy hírt gyorsan szét is kürtöltük az ismerősök körében.
Mint említettem, már egy ideje a levegőben lógott, hogy valószínűleg korán kibújik az első fogacska, mégis sokkolt amikor tegnap megláttam. Percekig merengtem. Hirtelen szembesültem vele, hogy már tényleg nem is olyan kisbaba ez az én kisbabám. :-)
A neheze hétfőn kezdődhetett. Mivel esős, viharos, szeles idő volt, a sok sírást és az óránkénti éjszakai ébredést a frontnak tudtam be. Pedig ennél egyértelműbb jelek nem is lehettek volna. Vagy lehet, hogy az idő és a fogzás együttesen hatottak szegénykémre ennyire erőteljesen?
Most utólag van egy kis lelkiismeret furdalásom, mert az elmúlt napokban néha nem voltam elég türelmes vele, pedig ha jobban belegondoltam volna és felismerem a jeleket,......hogy mekkora küzdelmet folytat a természet erőivel.....biztosan agyon babusgattam volna. :-)))))
Büszke vagyok rá.

Egyéb:
Egyre kíváncsibb. Minden érdekli ami körülötte van. Persze ez természetes is.
Ez csak olyankor jelent némi nehézséget amikor pl. pelenkát kellene cserélni vagy öltözködni. Csak röptében lehetséges. :-))
Amint leteszem a pelenkázóra azonnal hasra fordul és elkezd felfedezni. Visszafordítom, valami újdonságot adok a kezébe, hogy lekössem....ez tart kb. 1 percig, majd ismét hason van. Úgyhogy inkább megtanultam így pelenkázni és öltöztetni. :-)