Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. szeptember 21., kedd

És megtörtént.....

.....amit miatt a napokban folyton egymást figyelmeztettük Sanyival......hogy Blanka olyan fürge lett, hogy sehol nem hagyhatjuk magára egy percre sem. Mégis megtörtént a baleset. Vasárnap délután Sanyi csak egy pillanatra fordult el a pelenkázótól, hogy kivegyen a szekrényből egy pelenkát, mert azok mind elfogytak amit közvetlen a pelenkázó mellett tartottunk. És mire visszafordult, Blanka épp a kövön landolt és azonnal felsírt.
Mindannyian rettenetesen megijedtünk. Blanka holt sápadt volt és sírt, Én Sanyival kiabáltam és szintén sírtam, miközben Blankát öleltem (végigfutott az agyamon Áron és egy másik ismerős baba esete.....aki szintén pelenkázóról esett le és aki szegény azóta is, (10 napja) az intenzíven életveszélyes koponyatöréssel fekszik..), Sanyi pedig megsemmisülve állt és láttam rajta, hogy legszívesebben felpofozná magát. (igazából egy percig sem hibáztattam Sanyit, épp elég volt neki a saját lelkiismeret furdalása és ez akár Nálam is megeshetett volna, mivel eddig Én sem vettem ennyire komolyan az intő jeleket...) Aztán gyorsan ráébredtem, hogy úrrá kell lennem a helyzeten, mert Blanka átveszi a Mi feszültségünket is, pedig elég volt Neki a saját ijedelme. Levetkőztettük, kerestünk sérülés nyomokat, de nem találtunk. Hívtam Kingát mit tegyek, mit figyeljek......szegénykém nemrég ment keresztül Áronnal hasonló, de sajnos súlyosabb dolgokon (már jól vannak).....szerencsére úgy tűnt komoly baj nem lehet. Mégis úgy döntöttünk, hogy irány a kórházi ügyelet. A Madarász utcai gyermekklinika volt ügyeletben. Röntgen, ultrahang, vérvétel, vizelet....stb. Blanka nagyon rosszul viselte, meg volt rémülve. Sanyit büntette. Nem nézett rá, nem mosolygott rá és nem maradt meg a kezében. Azonnal bánatosan sírt, ha megpróbáltam átadni neki. Szerencsére nálam megnyugodott.
Aztán közölték, hogy minden negatív, de bent szokás maradni megfigyelésre néhány napig. Természetesen maradtunk. Kaptunk egy szobát. Egy egyágyasat. És Én akkor még azt gondoltam, milyen szerencse.......emlékezve szegény Kingáék János Kórházi elhelyezésére, akiknek az első napot amolyan őrzőben, egy kiságy és egy fotel társaságában kellett tölteni. Itt volt kinyitható ágy, meg babafürdető, pelenkázó meg kis tároló a ruháknak. Úgy tűnt minden adott, hogy Blanka a legkevesebb megrázkódtatással vészelje át az előtte álló napokat. Sanyi hazaszaladt a dolgainkért, addig Én Blankát végig kézben tartva, sétálgattam, mesélgettem, énekelgettem, neki. Nagyon meg volt szeppenve. Ha csak belépett az ajtón valaki, vagy megpróbáltam letenni, már sírva fakadt. Még sosem éreztem, hogy mennyire szüksége van rám ennek a picinek. Bevallom a bajok közepette, nagyon jól esett a ragaszkodása....és megsokszorozta az erőmet. Pedig fáradtak voltunk mindketten. A szombat éjszaka nagyon rosszul alakult. (...akkor még nem is sejtem, hogy még jó néhány kimerítő éjszaka áll előttünk......)
Míg Sanyira és a legszükségesebb dolgainkra vártunk sikerült szopival elaltatnom. Nagyon rá fért mert már teljesen ki volt merülve. Sajnos csak fél órát szendergett, mert látogatást tett a szobánkban az ügyeletes nővér, hogy vázolja a házirendet.
Napi egy meztelen súly mérés, minden étkezés feljegyzése, mellette jellel, hogy volt e bukás, hányás, széklet.....és a "legviccesebb".....minden szopi előtt és után mérés. Mondom a nővérnek, hogy de mi úgy alszunk el nappal és éjszaka is és ugye nem kívánja, hogy ezért felébresszem????
OK. Akkor írjak oda egy ?-et, végül is másnál is volt már ilyen. (???....akkor mi értelme az egésznek.)
Folytattuk az eszmecserét a házirenddel kapcsolatosan, mígnem újabb sarokponthoz nem értünk. A nővér szeretett volna légzésfigyelőt a kiságyba....egyébként ezt helyeselném is, ha nem volna saját pelusra csatolósunk....
Mondom Neki, hogy köszönjük van saját.....és, hogy első ébredéskor amúgy is mellém kerül....amit ált. követ még vagy 1-2....mert, hogy így egyszerűbb szopiztatni...
Úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy iszom, cigizek és verem a gyereket.
Miután látta rajtam, hogy ebből nem engedek...(mert tudom, hogy Blankának így jó)...végül rám hagyta. Kiment.
Sanyi megérkezett és gondoltam elkezdhetjük a bentlakásos életet. Elkészítettük Blanka esti tápszerét, átöltöztettük pizsibe,.....majd érzékeny búcsút vettünk a Papától....kérve, hogy kifelé menet kapcsolja le a villanyt, hogy a megszokott félhomályban evés közben Blanka elszenderüljön. De a fény nem csökkent. A kapcsolók nem engedelmeskedtek Sanyinak. Szólt a személyzetnek, hogy rossz a kapcsoló, vagy esetleg központilag kell lekapcsoltatni. A válasz: " A kapcsoló jó. A villany így marad éjszakára, mivel az Ő felelősségük bla-bla-bla.....
És akkor elöntött a méreg......mégis, hogyan kellene egy gyereket nappali világosságban elaltatni????
Na mindegy....megpróbálom. Sanyit hazaküldtem, majd kinyitottam az anyukáknak szánt kanapét(az már csak a hab a tortán, hogy a fejrészét nem lehetett vízszintesbe tenni....lehet, hogy valaki épp így szereti....Én nem....de végül is ez nem egy hotel), hogy fekve szopizzunk, mint éjszakánként, hátha úgy elalszik. De nem aludt el. Kimentünk sétálni a sötét külső folyosóra....de ez sem segített. Blanka egyre fáradtabb volt. Nem sírt, csak bámulta kimerülten, vörös szemekkel a lámpafényt. És akkor úgy döntöttem, hogy saját felelősségre haza megyünk. Azonnal riasztottam Sanyit, hogy jöjjön értünk. Megerősítésért felhívtam Amelitát, aki a szomszédunk és orvos. vázoltam az esetet, a vizsgálati eredményeket, Blanka állapotát, stb.......és megerősített. Úgyhogy megkerestem az ügyeletes orvost és közöltem, hogy szeretnénk hazamenni. Kicsit hüppögött....mondván, hogy így nem helyes, meg úgy.....de megírja az zárót, csak kicsit várni kell. Nem kérdezte, hogy miért, de mondtam, hogy világosban csak akkor fog elaludni, ha vég kimerült....és mi lesz amikor éjszaka ébred....akkor, hogyan altassam vissza????
Megkönnyebbülést éreztem, hogy hazamegyünk a megszokott kis környezetünkbe. Tudtam, hogy Blankának ez lesz a legjobb. Szegény már teljesen kimerült, volt. Végig a kezemben tartottam, de nem tudott elaludni. Ekkor már este 10 óra volt. Blanka ilyenkor már rég aludni szokott. Most pedig egy megterhelő nap állt mögötte. Úgyhogy amint kézhez kaptuk a zárót (nem volt sok idő, mire Sanyi befutott 10 után 10 perccel, már mehettünk is. Blanka a kocsiban a sötétben és az ölemben azonnal elaludt. Otthon ugyan felébredt amikor be akartam tenni a kiságyába, de kimentünk körbenézni.....megmutattam Neki, hogy itthon vagyunk és már senki sem fogja birizgálni.....mosolygott amikor meglátta a játszóját.....majd betettem az ágyába és azonnal elaludt. Ugyan nem sokáig.....mert, szörcsögve ébredt 2 óra elteltével, úgyhogy amit igértem neki azt nem tudtam betartani, hogy nem birizgálja többé már senki......
Úgyhogy elő az úúútálatos orrszívóval és megkezdődött egy következő nehéz epizód Blanka életében. Az első komolyabb betegség.
Már 3 napja tart. Mindketten elkaptuk. Tüsszögünk, köhögünk, be van dugulva az orrunk, nem alszunk, 1,5 óránként orrot-szívunk és mindenféle bogyót, meg löttyöt iszunk.
Szerencsére eddig láz nem jelentkezett. Bízom benne, hogy még pár nap és minden a régi lesz.....és végre alhatunk, mert már tényleg nagyon kimerültek vagyunk....és remélem, hogy Sanyi, akin most kezdenek jelentkezni az első tünetek, nem fertőz vissza minket.

( adós vagyok rengeteg fotóval, és néhány történettel is, de mentségemre legyen mondva, hogy a napokban volt egyéb fontosabb elfoglaltságom és ráadásul net sem volt....) Pótolom....hamarosan.

Nincsenek megjegyzések: