Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2010. november 23., kedd

A legfontosabbak dióhéjban...

Először is: végre van net…… (most látom csak, hogy hátteret kéne változtatnom a blogon....már nem aktuális)

Az elmúlt pár hét alatt áthelyeztük a főhadiszállást…...és ezzel el is mondhatjuk, hogy minden szempontból nehéz és viharos időszak áll mögöttünk. Illetve igazából még sajnos benne forgunk a közepében.(talán mire ez a bejegyzés elkészül addigra rendeződig a legnagyobb félelmünk, a fűtés állandó leállása és nem Szenteste kell költöznünk mert nincs fűtés....) Nem kertelek…..nem vagyunk igazán jól. Miután felkészítettem a lelkemet a régi lakásunk elengedésére (nem ment könnyen), nagy reményekkel készültem a költözésre. De baljós jelek kezdtek megjelenni. A költözés napján leszakadt az idei első hó. A költöztető autó, ami addigra összezsugorodott (mégsem sikerült „nagyot” szerezni) nem tudott elindulni, és a segítségek is sorra lebetegedtek. Így Sanyi a sajátunkkal próbált némi létfontosságú dolgot átvinni több fordulóval az új lakásba, aminek aznap kapta meg a kulcsait. Úgy terveztük, hogy Mi másnap költözünk Blankával. Sanyi este úgy jött haza, hogy közölte „Manó, a lakás életveszélyes” pedig előtte többször jártunk benne. Én valahogy nem akartam erről tudomást venni. Sanyi néha képes túlozni, ráadásul fizikailag és egészségileg is túlhajtotta magát, ráadásul arra végképp nem számított, hogy a költözés kapcsán egzisztenciális gondjai is akadnak. Így gondoltam ezért ez a negatív hozzáállás. Azért kezdett némi rossz érzés eluralkodni rajtam. Sanyi apukájának (aki egy igen megfontolt, szavahihető ember) ennyire nem volt rossz véleménye a lakásról, így aztán még pislákolt bennem a bizakodás. Aztán mikor este (Blanka elaltatása után)végre sikerült részleteket is megtudnom, kezdtem kétségbe esni, de még mindig bíztam a döntésünkben. Másnap mégis mikor indulnunk kellett elsírtam magam. Megmagyarázhatatlan érzés vett erőt rajtam. Mintha a vesztünkbe indulnánk. De már nem volt visszaút. Potyogtak a könnyeim az autóban. Blanka csak nézett rám és mosolygott aztán elaludt.....Én pedig azt éreztem, hogy a legjobb szándékom és akaratom ellenére talán valami szörnyűségbe rángatom bele….
Amit Sanyi vázolt a lakással kapcsolatban az mára már egyértelmű, hogy sajnos egy cseppet sem volt túlzás. Aki látta a "Pénznyelő" c. filmet talán vannak elképzelései arról, hogy milyen helyzetbe keveredtünk. (fiatal pár nagy reményekkel beköltözik egy kívülről igen tetszetős múlt századi villába......majd jönnek sorra az addig rejtve maradt problémák és a "jobbnál-jobb" szakemberek, hogy orvosolják ....) és hogy miért is marad a pár......
- mert fáradtak, lerobbantak és a hideg kirázza Őket egy újra költözés gondolatától,
- mert sok pénzük elment a költözésre és kevéske maradt,
- mert még mindig bíznak abban, hogy a hibák megjavíthatók ( azért már sokat sikerült orvosolni, de van amit nem lehet, viszont némi szerencsével együtt lehet élni vele) és ha meg nem is szeretik de legalább megszokják az új környezetet arra az átmeneti időszakra amiről még nem tudni, hogy mennyi is lesz,
- és végül, de nem utolsó sorban a legmarasztalóbb, hogy Blanka, a szülei feszültsége és az erőteljes fogzása ellenére láthatóan jól érzi itt magát.

Egyértelműen úgy tűnik, nem sikerült jó döntést hoznunk, legalább is rövidtávon nem (nagyrészt rajtunk kívül álló okok miatt). Hosszútávon pedig majd meglátjuk. Egyenlőre nem látom a jövőnket, de a szívem mélyén bizakodom..... Teszem a dolgom. Kicsit gépiesen. Az idei Karácsonyra nem sikerült lelkileg felkészülnöm. Az ablakban világító angyalkán kívül idén semmi nem utal az Ünnep közeledtére. De remélem ezt Blanka nem érzi…..mert Neki szeretnék békés Karácsonyt teremteni. Amire úgy tűnik azért lesz lehetőségünk. (Ahogy említettem, most járt itt a szakszerviz és lelket lehelt a kazánba) hurráááááá :-)

És akkor a lényeg:
Blanka elmúlt 1 hónapja dióhéjban:
Hamar megszokta az új környezetet. Persze igyekeztem a lehető leg zökkenő mentesebbé tenni Neki. Vidám, kiegyensúlyozott baba lett belőle. Pedig hónapokkal ezelőtt nem mertem bízni abban, hogy a nyüszi egyszer majd csökken. :-)

- Úgy 4 hete önként....és dalolva leszokott a szopiról. Engem jobban megviselt mint Őt. Azt, hogy nem tart rá igényt, - először a nappali elalvásoknál, majd az éjszakai ébredésekkor - úgy adta a tudtomra, hogy elfordult, és ha erőltetni próbáltam hatalmasakat harapott.

- Ül ! Szépen ügyesen, egyenes háttal. Ugyan nem négykézlábból ül ki oldalra, ahogyan azt „illene” hanem valamiben megkapaszkodva térdelésig húzza magát és úgy teszi oldalra a popsit. Ami viszont kicsit aggaszt, hogy boruláskor, nem támaszt ki kézzel. Hiába gyakoroljuk. A legtöbbször nem borul, hanem átfordul ülésből négykézlábra szép csípő kifordítással....ezt viszont annyira ügyesen csinálja, hogy kapott is érte dicséretet Angélától.



- A mászás is végre beindult. (erről képeket később tudok feltenni) Egészen váratlanul. Egyik pillanatról a másikra. Szinte ugyanaznap amikor először a kanapé szélébe kapaszkodva felhúzta magát állásba....hatalmas vigyorral konstatálva a sikert....és még pár lépést is tett a kanapé felé, mivel igen távol voltak a lábai és érezte, hogy ingatag. (mostantól figyelhetem minden percben, mert visszafelé még krumplis-zsákként dől)

- Etetőszékben ülve eszik.

Amikor először beleraktuk és ott evett köztünk az asztalnál, hatalmas sikongatásokkal jelezte, hogy rendkívül boldog. Azóta is élvezi, hogy immár nagylányként „teljes jogú” tagja a családnak. Legalább is ami az asztalnál történő étkezést illeti. Nagy kedvenc a banán. Képes egy egészet benyomni pár perc alatt. Úgy tömi a szájába mint egy kis hörcsög. Le sem nyeli a falatot már küldi utána a következőt. Egyébként nem válogatós, de a banán, na az mindenek felett áll. Ha meglátja, hogy készülök felnyitni Neki egyet boldogan kurjongat.
A kedvencek sorába sorolható még a köles golyó, a kenyérhéj és az esti tejbepapi.... bár ezek mind-mind a banán után kullognak a sorban.
Már nem ehetünk úgy mellette, hogy valamit ne adnánk Neki a Mi tányérunkról. Legutóbb a pizza szélét és némi brokkolit kapott a nagyok ételéből. Rendkívül boldog volt velük.


- Játék közben édesen gagyarászik. Van, hogy kissé hangosabban is. Ha valami nagyon tetszik, akkor egyenesen kiabál és a mutató ujjával mutat rá. Ezt csinálja amikor sétálunk. Rámutat arra aki épp szembe jön és hatalmas mosollyal nagyokat kurjongat hozzá. Az idegen járókelő pedig nem tud nem reagálni….mert annyira édes. Így aztán lépten nyomon meg-megállunk barátkozni.

- Kibújt egy újabb fogacska (felső metsző), egy másik pedig a napokban készül áttörni az ínyt. Van némi nyüszi és többszöri éjszakai ébredés, de nagy fájdalmakat okozó tünetek szerencsére eddig nem voltak. (na ez épp most dőlt meg....be kellett szaladnom hozzá, mert fájdalmasan felsírt alvás közben és már vissza sem tudtam altatni)

- Mikulásra megérkezett az igazi nagy pelyhekben szakadó hó. Képtelenség lett volna babakocsival sétálni menni, ezért hamar össze kellett állítani a szánkót, amit Kingáéktól kaptunk kölcsön, míg Ők inkább a fürdőruhákat „fogyasztják” a világ másik felén. Mivel ez egy hagyományos fa szánkó, szereltünk, pontosabban Sanyi szerelt Blanka közreműködésével háttámlát. Aztán elindultunk a Nagyiékhoz. Mivel a hó folyamatosan esett Blankát letakartuk a babakocsi esdővédőjével. Így aztán alig látott ki, de így is tetszett neki az újfajta közlekedési eszköz. Pedig egyszer oldalra borult egy buckán. Bele a hóba. De kisebb sírás után folytattuk az utunkat.



Holnap Szent este.....
Mindenkinek Nagyon Boldog és Békés Ünnepeket Kívánunk!
És remélem a Miénk is hasonlóan fog alakulni.

2010. november 17., szerda

A kis huncut....

Egy ideje próbálkozunk gyakorolni a mászás technikai elemeit. Talicskázunk. Ilyenkor gyönyörűen felváltva rakosgatja a kis kezeit. Van, hogy játék közben négykézlábra emelkedik, én meg gyorsan elkapva a pillanatot, próbálom a lábával imitálni a mászáshoz szükséges mozdulatokat, de ez kevésbé sikeres mint a talicskázás. Ám, mihelyt abbahagyjuk a gyakorlást Blanka azonnal hasra vágódik és már halad is a jól megszokott egyszerre két kézzel húzzuk magunkat, a lábunk meg csúszik utánunk típusú kúszásával.
Aztán egyik nap azt vettük észre, hogy felmászott egy kekszes dobozra, hogy mikor azt egyikünk sem látta. Arra lettünk csak figyelmesek, hogy annak segítségével végre pár percig helyesen gyakorlatozik. Mire a gép előkerült, már csak a produkció végét sikerült felvenni, addigra már inkább csak forgolódott. :-))
Lehet, hogy nehéz a hasa, azért nem megy a mászás kekszes doboz nélkül? :-))
.

2010. november 15., hétfő

Új háttér......

.....ilyen szép az idei ősz. :-)

2010. november 10., szerda

Vetésforgó....


Kingáék el, Mi meg vissza.......Budakeszire :-))))
Mosolygok a helyzeten. Valahogy egy ideje nem sikerül egy időben egy helyen laknunk.

Hogy miért is költözünk?
Már egy ideje tervezgettük, hogy ha Blanka ovis lesz, és Nekem vissza kell mennem dolgozni akkor Budakeszin lenne a legjobb Nekünk. Hiszen Anyu óvónő és Blanka járhatna az Ő ovijába, ami nem mellesleg egy szuper óvoda. Meg aztán nem utolsó sorban ott lenne az a sok segítő kéz: Anyu, Jutka nenne, az öcsém (mondjuk Őt költői túlzás segítségként emlegetni) az unokaöcséim és a Dédi aki ugyan már nem olyan tevékeny mint fénykorában, de még mindig megsüt, megfőz ezt-azt, egyszer-egyszer. OK. OK. De ehhez még van kb 2 év. Akkor miért is megyünk már most?
Egy ismerős, ismerőse szólt, hogy lenne egy nagyon helyes kis ház, saját kerttel, ami épp elég volna Nekünk. Telefonon többször egyeztettem a hölggyel aki kiadná és rendkívül egymásra hangolódtunk. Mi örültünk, hogy 5 percre lenne anyuéktól, van kert, épp elég a szobaszám, frissen van felújítva...stb. A bérbeadó várna ránk akár januárig, pláne mert Sanyinak nagyon örült, mármint a mindent megjavító kétkezi férfi segítségnek, mivel a hölgy egyedül álló. Budakeszin ritka az ilyen kis ház. Többnyire nagy 3-4 szobás házak vannak kiadók, számunkra megfizethetetlen áron,(hiszen kertes házas övezet) és elvétve néhány kiadó lakás többnyire az ottani nem túl nagy lakótelepen.
Szóval úgy éreztem egymásra találtunk a kis ház és Mi. Sanyinak is nagyon tetszett. És beindult a gépezet. Eldöntöttük, hogy megyünk és a miénket pedig lassacskán elkezdjük árulni, hogy idővel véglegese megoldást találjunk Budakeszin.Közben végig azt éltem meg, hogy mennék is meg maradnék is. Nagyon nehezen engedek el dolgokat. Pláne, ha annyi kétkezi munkám van benne, mint ebben a lakásban. Sanyi még nehezebben "enged". Neki ráadásul az egész lakás a "gyermeke". Szinte mindent Ő csinált benne és nemrég lettünk csak készen. Olyan lett mint amire mindig is vágytam. Mármint színekben, formákban.....mert méretben lehetne kicsit nagyobb. :-)) Ha arra gondoltam, hogy itt kell hagynom mindezt, miközben Mi egy fokkal "rosszabb" körülmények közé megyünk......hááát.....na nem részletezem. (sokan nem értették a döntésünket sőt egyenesen őrültnek tartanak.....néha Én is magamat.....de a mérleg nyelve mégis Budakeszi felé dől)
Leginkább a költözés mellett szól, a már említett segítségek. Pár hete folyamatosan betegeskedtünk Blanka és Én. Többször találtam magam szemben azzal a szituval, hogy vagy viszem a szintén beteg Blankát magammal a körzetimhez, aztán a tüdőgondozóba, na meg vissza a körzetihez, majd el a fül-orr-gégészetre, vagy nem megy senki sehova. Persze megtehetem, hogy kivárom a délutáni rendeléseket, amikor már Sanyi is itthon van és vigyáz Blankára, de mivel ez hetente 1 alkalommal van, mármint a délutáni rendelés, így elég nagy felelőtlenség lett volna napokat várni......míg ne adj Isten tényleg tüdőgyuszi lesz belőle.
Végül Sanyi és kollégája meglógott a melóból (remélem a főnöke nem olvassa :-)).....ha mégis akkor talán megérti) és lett egy órám ami alatt nagyon nagy szerencsével mindent el tudtam intézni....és már szedhettem is befelé az antibiotikumot. :-((( Tudom, hogy sokan élnek teljes segítség nélkül akár több gyerekkel is......és lehet, hogy nem lesz könnyű, hogy Anyu ismét közel lesz (amíg együtt laktunk bizony sokszor voltak vitáink). Blanka születése óta meglehetősen vérmes nagymama lett, de mivel van választási lehetőségem, Én inkább a segítség mellet voksolnék.

Visszakanyarodva az eredeti témához. Szóval ez a kis ház volt a mozgatóerő. Úgy tűnt minden halad a maga útján, mígnem a ház tulajdonosa, nagyon csúnya módon, három hét folyamatos egyeztetést követően sms-ben visszamondta a bérlést részünkre, azzal indokolva, hogy meggondolta magát, mégsem szeretne kisgyerekes bérlőket. Tette mindezt, mikor úton voltunk Budakeszire, hogy a megbeszélt időpontban megejtsük a végső egyezkedést.
Nagyon haragosak voltunk Sanyival, de a lendület hevében folytattuk a keresést. Aminek az lett az eredménye, hogy relatíve rövid keresést követően mindössze egy, immár nem ház (mert abból nem akadt több alkalmas) hanem egy lakás maradt, ami a nem túl nagy választékból megfelelőnek bizonyult. A tárgyalási időszak alatt a tulajjal akadt némi félreértés, vagy egyet nem értés, és volt, hogy durcásan azt mondtam, hogy ide soha.......(nem értette miért szeretném, ha eltüntetne bizonyos dolgokat a lakásból).
És akkor ez lehetett volna az a pont amikor megálljjjjjjjt, mondhattunk volna az egész költözés mizériára. De sodort minket a lendület. Sokszor néztünk egymásra Sanyival tehetetlenül, hogy mit is tegyünk, mennyünk, vagy maradjunk, és voltak vitáink is, mint minden rendes párkapcsolatban hasonló esetben. :-)
Lassan kiviláglott, hogy mégiscsak az a bizonyos értetlen tulajdonosú lakás maradt az egyetlen választási lehetőség. Itt legalább van kert és kocsibeállás is egy autónak. Így futottunk vele még egy kört. A furi, bár becsületes ember hírében álló és valóban annak is tűnő tulaj beleegyezett, hogy eltünteti amiket kérek és hagyja, hogy saját bútorokkal tegyem számunkra kicsit otthonosabbá a lakást arra az átmeneti időre míg ott lakunk.
Úgyhogy költözünk. November végén....és remélem jól fogjuk érezni ott magunkat.
Felvillanyoz annak a lehetősége, hogy Blankával lesz kihez elbabakocsizni, akár naponta. Nem kell állandóan céltalanul sétálgatnunk, csakhogy levegőn legyünk és ez nagy könnyebbség lesz, főként a hosszú hideg, hamar sötétedő téli napokon. Két séta között lesz hol megpihenni, felmelegedni, kicsit átadni Blankát a Nagyinak, hogy szórakoztassa helyettünk és eközben még vacsorát is kapunk. Na és persze bárki, családtag, barát, (akikből ott inkább akad mint itt)bármikor beugorhat hozzánk, nem kell előtte hosszasan egyeztetni a látogatás időpontjáról.
Már nem is fáj annyira, hogy cserébe (remélem átmenetileg) le kell mondjak olyan földi javakról mint mosogatógép, pezsgőfürdős kád, klíma, stb. :-)))

2010. november 3., szerda

A kis nyólc hónapos...


Sajna betegeskedéssel ünneplünk. Már vagy 4-5 hete forog valami nyavaja a családban, hol ide, hol oda. Eddig nem voltak komolyabb tünetek, már ha a tüsszögést, köhögést lehet enyhe tünetként kezelni. Azonban Blanka tegnap éjszaka belázasodott. Az első éjszakai szopinál éreztem, hogy forró a kis teste és a lehelete. Mi tagadás nagyon megijedtem. Eddig még nem kellett szembenéznem ilyesmivel, még sosem volt láza, sem hőemelkedése. Kapott egy homeós kúpot, majd próbáltunk aludni tovább. Aztán hajnalban, a 2. szopinál is ugyanolyan melegnek éreztem. Mértünk. 38,8 volt a láza. Kapott rendes lázcsillapító kúpot és ismét aludtunk egy kicsit. Napközben a kúp megtette a hatását, bár 37,8-nál nem ment lejjebb így sem. A köhögőrohamok és sírások után pedig jó pár percig csúnya hörgést is hallottam a tüdejéből.Este ellátogattunk a legújabb doktornéninkhez. Mivel időközben váltottunk, mert az előző azonnal antibiotikummal kezdett volna, pedig akkor még hőemelkedés sem volt. Az új doktornéni, aki egy hete még nem akart antibiotikumot adni, most azt mondta, miután meghallgatózta Blankát, Ő sem kedveli ezen gyógyszereket, de bizony most már muszáj. :-(((
Úgyhogy beadom a derekam és nézeteim ellenére Blanka megkapja élete első komolyabb gyógyszerét, bízva a teljes gyógyulásban.
Amúgy Blanka mozgás terén mostanában mintha lassabban fejlődne. Még mindig a kúszásnál tartunk. Néha már váltott kézzel. Helyben megemelgeti magát négykézlábra és hintázik előre hátra, de nem mozdul ki ebből a helyzetből, hanem amikor elfárad hasra vágja magát. Elkezdte felhúzni magát.

Megkapaszkodik valami szerinte megfelelő tárgyba - nem érdekes, hogy az esetleg nem elég stabil és végül magára rántja vagy borítja - és térdelésig húzza magát. Próbálom ösztönözni a rendes váltott kezes négykézlábas mászásra, amiből az ülés következne, nehogy úgy járjunk, mint szegény Áronka aki azért esett többször, mert kicsit felcserélte a sorrendeket. Hamarabb állt fel, minthogy az ülés stabil lett volna, így viszont nem fenékre huppant vissza, hanem dőlt. Így lett szegénykének anno koponyatörése.
Egyéb téren viszont hihetetlen sebességgel fejlődik. Már felfigyel a nevére. Pontosan tudja mikor mit nem helyeslek....és huncutul mosolyogva természetesen kipróbálja, megrágja, megütögeti...stb. :-)
Az önálló elalvás terén még mindig ugyanott tartunk ahol eddig. Vagyis cicin alszik el, viszont nappal gyönyörűen kialakult napirendje kezd lenni. Alvás délelőtt kb. 10-11 körül 1-1,5 óra, délután 4 körül 1 óra. Az éjszakák még mindig többször ébredősek, de ez sok minden miatt lehet.(betegeskedés, fogzás, megszokás...)
Napközben, mosolygós, hangosan kacagva hancúrozós, néha azért megtartva "jó szokását" nyafogva elégedetlenkedős kis tündér. Az idegeneket barátságosan, de tisztes távolságból fogadja. Kis idő elteltével még mosolyt is kaphatnak.

2010. november 2., kedd

Elszálltak....

Elrepültek. Kinga,Dani,Hanna,Mimi,Kis Áron......és Jutka nenne, aki szerencsére Karácsonyra már visszatér közénk.
De, hogy időrendben haladjunk.......volt egy búcsúbuli, amit a Pastrami étterem felső szintjén tartottak és amin Mi sajnos a mostanra már állandósulni látszó takonykór és köhögés miatt nem tudtunk részt venni. Pedig a fotók és elmesélések alapján remek lehetett. Még Grillus Bátyánk is együtt mulatott velük és a sok csöppséggel egy rövid ideig.
Azért mégsem maradtunk búcsúest nélkül. Szerencsére Hanna 4.-ik szülinapját már a családdal ünnepelhettük. Az indulásuk előtt 2 nappal tartották, így igazából családi búcsúzkodás is volt egyben. Jó volt újból együtt mindenkivel. Jó volt látni, hogy Blanka is élvezi már a gyerektársaságot és nem fakad rögtön sírva, ha valaki 10 cm-nél közelebb kerül hozzá.....és ugyanakkor fájt a szívem, hogy hiába "nyílik" az én kis babám, mert mire megszokná az ünnepekre eddig jellemző gyerekzsivajt, addigra az unokatesók elrepülnek és Blanka marad egyke....


A szülinap jól sikerült. Hanna már "nagylány". Pontosan emlékszem az elő, második, harmadik szülinapjára. Egyévesként kapott egy babakocsit és a babája helyett Ő huppant bele. Gondolta, ez is azt a célt szolgálja mint a nagy babakocsi csak kicsit összement. Aztán megmutattuk neki, hogy a babáját tologassa benne.....és aztán meg sem lehetett többé állítani vele. Mintha most lett volna. Annyira édes volt. Akkor éreztem talán először igazán, hogy milyen jó volna egy saját.
És tessék itt van. És lassan már Ő is 1 éves lesz. De előbb még Áronka következik a sorban. Akinek a szülinapján csak virtuálisan húzhatjuk meg a fülét és Karácsonykor is virtuálisan kívánunk majd Kellemes Ünnepeket, stb....
Aztán elérkezett az indulás napja. Félreértettem Kingát. Az lebegett a szemem előtt, hogy fél négy, fél négy, fél négy.....hogy ez az utolsó időpont amikor még a váróban lesznek. 130-al robogtunk Sanyi, Blanka és Én, hogy időben odaérjünk. Negyed négy után valamivel estünk be és míg Sanyi a parkolást intézte Én berohantam Blankával.
Kerestem a legnagyobb egy kupacban tömörülő csoportot, mert tudtam, hogy sokan kijönnek elintegetni Őket. De sehol senki. Egy fia ismerős sem.....felmentem a mozgólépcsőn. Ott sem volt ismerős arc. Kezdtem kétségbeesni. Képtelenség, hogy elmentek, hogy nem értük el Őket. De szerencsére csak Én értettem félre az időpontokat.
Könnyes búcsúzás volt...és még hazafelé is potyogtak a könnyeim a kocsiban és peregtek az elmúlt pár év eseményei a szemem előtt. Valami lezárult és valami elkezdődött...
Már most hiányoznak.