Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2011. június 3., péntek

Az első komolyabb túra.....

Összeszedtük minden bátorságunkat (na azért annyira nem volt nehéz) és múlt szombat délelőtt elhatároztuk, hogy felmegyünk kisvasúttal a Normafáig, majd gyalog vissza.
Budakesziben ez a csodálatos, hogy ha kiteszi az ember a lábát 2 perc alatt a természet mélyén találja magát.....
Na ez nagyon fog hiányozni ha majd otthon leszünk. Merthogy úgy alakult ismét költözés elé nézünk. Hazamegyünk. A körülményekről és az ezzel kapcsolatos érzéseimről, mivel röviden nem tudok, részletesen pedig nem szeretnék.....ezért inkább nem írok. Legyen annyi elég, hogy beletörődtem, elfogadtam........és bízom benne, hogy lesz értelme....
De térjünk vissza a túránkhoz.
Ugyan lógott az eső lába, de bíztunk a jószerencsénkben. Mindössze abba nem gondoltunk bele, hogy Blankának nem épp jó napja volt, az éjszaka felét ringatással töltöttem, talán egy fogacska miatt.....nem tudom, így aztán nem volt épp eléggé kipihent egy túrához.
Az elején még nem is volt semmi probléma. Kicsit megszeppenve ült a vasúton. Majd mikor leszálltunk, beletettük a Kingáéktól kapott (hála érte) háti hordozóba, amibe eddig még nem sok időt töltött....és mostanra már tudom, hogy szoktatni kellett volna....és elindultunk a Jánoshegy irányába. A terv az volt, hogy érintve a jánoshegyi megállót, lefelé vesszük az irányt, vissza a Szép Juhászné megállóhoz, ahol a kocsi parkolt.De elkövettünk egy nagy hibát....
Megálltunk egy játszótérnél, kivettük Blankát, aki addig egész nyugisan ücsörgött a hordozóban....és egy rövid játszást közbeiktatva (mivel alvásidő közelgett és féltünk, hogy nem teljesítjük a hátralévő távot időre...) túl hamar próbáltuk visszaültetni Blankát a hordozóba. Kiabált, kifordult a kezemből, rúgkapált, majd krokodil könnyekkel sírva mutogatott a játszótér felé. De a kegyetlen szülei nem engedtek.....muszáj volt sietni visszafelé.
Vérig sértődött. Nem volt hajlandó beülni a hordozóba, de még Apa ölébe sem. Csak Nálam nyugodott meg....és a kirándulás hátralévő, részében csakis az Én ölemben volt hajlandó ismerkedni a Budai erdő ösvényeivel. Mondanom sem kell, hogy teljesen kimerültem, mire visszaértünk.
Útközben egyre gyakrabban dörgött. Vészesen közeledett a vihar.
És minden jó ha a vége jó......épp visszaértünk a kocsihoz, mikor csepegni kezdett....és épp beestünk a lakás ajtón, mikor leszakadt az ég... :-))


Nincsenek megjegyzések: