Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Second Birthday tickers

2012. július 30., hétfő

Korrekció..... Hazatalálás....

Némi bevezető szükségeltetik:

Korábban volt egy bejegyzésem a Fóti gyülekezet Baba-Mama klubbal kapcsolatosan. Amiről azóta nem írtam meg az újabb történteket, pedig hihetetlen pozitív irányt vett a klubbéli életünk és azóta is feszít az érzés belülről, hogy tartozom (Istennek, gyülekezetnek, mindenkinek) azzal, hogy ha már anno a kellemetlen élményünkről írtam, akkor emlékezzek meg arról a hihetetlen fordulatról ami ez ügyben történt:
Hibáztam.
Már akkor is tudtam, hogy Én is ludas vagyok a történetben, mivel Blankát elbúcsúzás nélkül hagytam abban a bizonyos "nagymamás" szobában. Nem éreztem rá, hogy mennyire fontos lett volna elköszönni és elmondani Neki, hogy Anya itt van a másik szobában és Ő bármikor átjöhet. (Persze nem volt helyismerete, nem igazán tudta volna felmérni, hol is van az a másik szoba....és hogy Anya nem örökre megy el és hagyja Őt "idegenekre".)
Az incidens után, Blanka egy jó hétig (érthetően) hihetetlenül Anyás lett. Gyanakodva nézett minden alkalommal, mikor a biztonsági zónáján kívülre kerültem, Pl: kinyitottam a terasz ajtót és készültem kimenni teregetni....)
Első felindultságomban úgy gondoltam, hogy Mi talán nem is megyünk többet a klubba, (pedig nagyon örültem mikor RÁJUK TALÁLTAM) mert elképzelni sem tudtam, hogy Blanka valamikor is elmarad a baba-szobában Nélkülem......
......És mekkorát tévedtem!
Isten nem hagyta, hogy eltévelyedjünk.....
Dolgozott bennem.....hogy hiányt érezzek.....és visszahúzzon a szívem.....
Úgyhogy 3 hónap kihagyással (januárban) újból elmentünk a klubba. A forgatókönyv úgy volt a fejemben, hogy szépen elbúcsúzva Blankától átülök a másik szobába, felkészülve arra, hogy majd 5 perc múlva úgy is hozzák bömbölve......de legalább nem szó nélkül tűntem el mint a kámfor...
De a terv az elején borult. Blanka, mikor búcsúztam volna, közölte, hogy nem marad ott, jön velem. (egyébként már annak is örültem, hogy nem akart visszafordulni a bejáratnál....ezek szerint feldolgozta a korábbi traumát...)
Hát jó. Ez esetben együtt átültünk az Anyukákhoz. A gitáros "bevezetőnél" még érdeklődve figyelt, az imádságnál már fészkelődött, majd utána közölte, hogy vagy mennyünk át játszani a másik helyiségbe, vagy irány haza.....
A hátralévő időt a baba szobában töltöttük....nem engedett visszalógni.
Ugyan meglehetősen keveset halottam a klubb aznapi témájából, de jólesett ott lenni....
Elhatároztam, hogy a jövőben is jövünk, még ha nem is hallok sokat a "lényegből", de legalább addig is Isten szárnyai alatt lehetünk.
Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy Blanka esetleg egyszer majd ott marad a "Nagyikkal" nélkülem (túl ritkának találtam a kéthetenkénti találkozókat ahhoz, hogy Blanka valakit meg tudjon szokni...)......az meg aztán végképp nem jutott, a világi életbe visszalaposodott, eltévelyedett eszembe, hogy esetleg imádkozhatnék is azért, hogy ez másként legyen...
De Isten úgy látta jónak, hogy kérés nélkül is csodát tesz Velünk.
A következő alkalommal a forgatókönyv szerint búcsút vettem Blankától, mondván, hogy a másik szobában leszek..... és Blanka bólintott, majd oda fordult Ica nénihez, akit akkor talán ha másodszor látott....
Nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek. Elindultam....de vissza-vissza pillantottam, hogy na mikor is kell azonnal sarkon fordulva mentenem a helyzetet. De nem kellett. Átértem a másik szobába. A két terem közti ajtó becsukódott. Énekeltünk, imádkoztunk, majd Délia, aki egy keresztény lelkületű pszichológus belekezdett egy igazán érdekes előadás- sorozat aktuális témájába.
Először fél óra elteltével eszméltem, - mikor érkezett egy síró picúr- hogy Blankának se híre - se hamva.
Újra visszamélyedtem az előadásba. Legközelebbi feleszmélés akkor történt, mikor Délia az előadás végeztével imával zárta az alkalmat.
Ránéztem az órámra. Több mint másfél órája hagytam a kislányom a másik oldalon.
Kissé gyanakodva, de lelkileg szárnyalva a feltöltődéstől léptem át a baba szobába.
És akkor ért a legnagyobb meglepetés. Blanka még csak nem is keresett a szemeivel, pedig az Anyukák már egy ideje szivárogtak át a kicsikhez. (én még pár szót váltottam egy lánnyal mielőtt átmentem volna)
Oda léptem hozzájuk. Mármint Blankához és Ica nénihez. Blanka rám emelte azokat az angyali szemeit, elmosolyodott, majd visszafordult és végiglapozta a mesekönyvet.
Ica néni mosolyogva közölte, hogy minden renden volt és Blanka igazán ügyes és kedves.(azóta, ha Ica néni ott van a klubban Blanka egyszer sem hiányol...)
Mikor Blanka végzett a teendőjével, megölelgettük egymást, megdicsértem és megköszöntem Neki, hogy hagyta Anyát töltekezni....
Ekkortól érzem, hogy megérkeztem, hogy "itthon" vagyok Dunakeszin. Hogy már nem lenne mindegy, hogy ez a kis "elszigetelt sziget" ahol lakunk és amit amúgy igen kedvesnek tartok, lehetne akár Piripócson is.
Köszönet érte Nikinek, aki először elhívott, majd újra hívott és akivel azóta is erősítgetjük egymást jóban-rosszban.....Julcsinak akinek megismerése hihetetlen jó érzéssel töltött el, Ica néninek, akiben Blanka elsőre meglátott "valamit", és a többi kedves Anyukának, akik szertettel fogadtak....és első sorban Istennek, aki finoman, jobbról-balról "pofozgatva" terelget időről-időre vissza, a számomra kijelölt útra...

1 megjegyzés:

Márta írta...

Ma ez a második ajándék, mármint a soraid.
Az első a rádiós istentisztelet volt Szekszárdról!

Érdemes meghallgatni, ha lehet - nagyon hasznos szolgálat volt számomra.